Mikel Arteta szerint a sérülések összekovácsolják az Arsenalt
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere, Mikel Arteta arról beszélt, hogyan hatnak a sérülések a csapatára.
Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta szerint a sérülések okozta nehézségek még inkább összekovácsolják csapatát, miután Riccardo Calafiori és Jurrien Timber is kimaradt a Brighton & Hove Albion elleni, szombati bajnoki mérkőzésről.
Bár az észak-londoniak hosszú periódusokon át irányították a játékot, végül szoros, 2–1-es győzelmet arattak az Emirates Stadionban, amivel visszatértek a Premier League tabellájának élére. A sikert azonban Timber és Calafiori nélkül érték el. Arteta elmondása szerint Timber pénteken „szerencsétlenül érkezett talajra”, míg Calafiori azután került ki a kezdőcsapatból, hogy a bemelegítés során ismét jelentkezett egy korábbi problémája. A váratlan hiányzások miatt az Arsenal kénytelen volt Declan Rice-t jobb oldali védőként szerepeltetni, míg Myles Lewis-Skelly percekkel a kezdés előtt került be a kezdő tizenegybe.
„Rengeteg problémával kell megküzdenünk”
– mondta Arteta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
„Tegnap, pénteken elveszítettük Jurrient, így ma Declannek kellett hátvédként játszania. Látták, milyen teljesítményt nyújtott, ez mutatja a szellemiséget és azt, mennyire akarják a játékosaink a sikert.”
Calafiori állapotáról Arteta így nyilatkozott:
„Már tegnap érzett valamit. Valami nagyon furcsa történt, és ma a bemelegítés során nem érezte magát komfortosan.”
A találkozó előtt Timber volt az Arsenal egyetlen bevethető jobbhátvédje, mivel Ben White (combizomsérülés) és Cristhian Mosquera (bokasérülés) sem állt rendelkezésre. Timber végigjátszotta a Crystal Palace elleni Ligakupa-negyeddöntőt kedden, majd tizenegyest is értékesített a szétlövés során, ahogyan Calafiori is. Pozitív hír ugyanakkor, hogy a középhátvéd Gabriel a mérkőzésen csereként pályára lépett, így november óta először léphetett ismét pályára.
„Remélhetőleg javulni fog a helyzet, és jó híreink is vannak. Például Gabriel a vártnál hamarabb visszatért, ami nagyszerű”
– folytatta Arteta.
„A stáb elképesztő munkát végzett, és az is, ahogyan ő maga hajtja magát. Erre van szükségünk. Ha elveszítünk valakit, akkor visszakapunk mást. Igen, ezek a sérülések összekovácsolják a csapatot. Ricardóval is történt valami nagyon-nagyon furcsa. Beszéltem Declannel, mondtam neki, hogy jobb hátvédként kell játszania, mire azt válaszolta: Rendben, benne vagyok a kihívásban, mindent megteszek. Ez a hozzáállás nagyszerű látni.”
Az Arsenal legközelebb kedden lép pályára, amikor az Aston Villát fogadja az Emirates Stadionban.
(Borítókép: Photo by Justin Setterfield/Getty Images)