Site icon Fociclub

PL: a Nottingham otthonában nyert a Manchester City és átvette a vezetést a bajnokságban – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 18. fordulójának szombati játéknapján a Manchester City a Nottingham Forest otthonába látogatott.

Gólnélküli döntetlennel mentek szünetre a csapatok

A csapatok támadójátéka az első félidőben elég gyengére sikeredett. A hazaiak mindösszesen kétszer, míg a vendégek ugyan hatszor próbálkoztak kapura lövéssel, azonban ebből egyik sem találta el azt, így egyik hálóőr sem érezhette magát kényelmetlen helyzetben, ugyanis nem akadt dolguk. A szünetre ennek következtében 0-0-val mentek a csapatok.

Behúzta a három pontot a Manchester City

A második félidő viszont szinte azonnal Manchester City góllal kezdődött! A 48. percben Cherki mozgott üres területbe, kapta is a labdát Gvardioltól, majd remekül vette észre a védők mögé bemozgó Reijnderst, aki kissé éles szögből is, de a kapuba tudott gurítani, 0-1! Az 51. percben közel járt a másodikhoz a vendégek, de Cherki lövését John Victor kapufára tudta tolni. Az 54. percben pedig egyenlíteni tudott a Nottingham! A bal oldalon a védők mögé Igor Jesus kapott egy labdát, aki át tette a hosszún üresen érkező Hutchinsonnak, a fiatal támadó pedig a kapuba lőtt, 1-1! A 66. percben pedig majdnem megfordította a mérkőzést a Forest, azonban Williams lövését Donnarumma bravúrral védeni tudta. A 83. percben ismét megszerezte a vezetést a Manchester City! Egy szögletet követően röviden szabadítottak fel a hazaiak, a lepattanóra pedig Cherki csapott le és kapásból 14 méterről a bal alsóba vágta, 1-2! A hátralévő időt pedig már kihúzta a City és begyűjtötték mind a három pontot, aminek köszönhetően vezetik a bajnokságot, ha csak ideiglenesen is.

Nottingham Forest – Manchester City 1-2 (0-0)
Helyszín:
City Ground, Vezette: R. Jones
Gólszerzők: Htuchinson (54.) ill. Reijnders (48.), Cherki (83.)
Sárga lap: Anderson (43.) ill. Dias (36.), O’Reilly (59.), Guardiola (75. – pályán kívül)
Kiállítás:ill.

Nottingham: John Victor – Savona, Milenkovic, Murillo, Williams – Anderson, Dominguez (Awoniyi 87.) – Hutchinson, Gibbs-White, Hudson-Odoi (Bakwa 90+2.) – Igor Jesus. Vezetőedző: Sean Dyche

Manchester City: Donnarumma – Nunes, Dias, Gvardiol, O’Reilly – Silva, Nico, Reijnders (Savinho 73.) – Cherki (Aké 89.), Haaland, Foden. Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 18. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Manchester United – Newcastle United 1-0

Szombat:
Nottingham Forest – Manchester City 1-2
16:00 Arsenal – Brighton (Tv: Match 4)
16:00 Brentford – Bournemouth
16:00 Burnley – Everton
16:00 Liverpool – Wolverhampton (Tv: Spíler 1)
West Ham United – Fulham (Tv: Spíler 2)
18:30 Chelsea – Aston Villa (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Sunderland – Leeds United (Tv: Spíler 1)
17:30 Crystal Palace – Tottenham (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 

Borítókép: Andrew Kearns – CameraSport via Getty Images

Exit mobile version