Amorim: „az egyetlen megoldás a győzelmünkhöz a négyvédős rendszer volt!”
Ruben Amorim csapata Bruno Fernandes nélkül kellett, hogy helytálljon a Newcastle elleni rangadón, azonban a Vörös Ördögök a rendszer megváltoztatásának hála, remekül tudták venni az akadályt. A portugál mester erről a fontos győzelemről ejtett pár szót.
„Nagyon nehéz volt számunkra. Az első félidőben jól játszottunk, de a másodikban gyakorlatilag csak védekeztünk, és megpróbáltunk valamit kezdeni Cunhával. Az átmenetekből voltak lehetőségeink, de jó győzelem volt. Rengetegszer voltam már itt úgy, hogy azt mondtam: nagyon jól játszottunk, mégsem szereztük meg a három pontot. Ma ennek az ellenkezője történt. Együtt szenvedtünk, és sikerült megnyerni a meccset.”
Azt gondolom, az első félidőben megmutattuk, hogy ez volt az egyetlen módja annak, hogy több veszélyt teremtsünk és helyzeteket alakítsunk ki, a négyvédős rendszerrel. Sok játékos volt belül, még a labdatartásnál is. Emlékszem a tavalyi meccsre a Newcastle ellen, ott elvesztettük az egy az egy elleni párharcokat a szélen.
Voltak nehéz időszakaink, és néha ezekből jó dolgok is születhetnek a csapat számára: jó érzés ezt megélni, és fontos, hogy a tapasztalt játékosok segítik a fiatalokat. Megérteni azt, hogy együtt szenvedünk, és nem számít, hogy a pályán vagy azon kívül vagy. – fejtette ki Amorim.