PL: nem tudta kihasználni a Chelsea botlását a Sunderland – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 18. fordulójának vasárnapi játéknapján lépett pályára az idény egyik meglepetéscsapata, a Sunderland a Leeds United ellenében.
A Sunderland ment előnnyel a szünetre
Az első komoly lehetőségre egészen a 28. percig kellett várni, ám akkor a Sunderland meg is szerezte a vezetést! A rutinos középpályás, Xhaka adott egy kiváló passzt több védő gyűrűjében Adingrának, aki átvette, majd remekül lőtte ki a jobb felsőt kissé éles szögből, 1-0! Még a szünet előtt megvolt a lehetősége a Fekete Macskáknak, hogy megduplázzák előnyüket, azonban Bobbey fejese csak a felső lécről pattant le. A szünetre ennek következtében egygólos hazai előnnyel mentek az együttesek.
Gyorsan kiegyenlített a Leeds United
A második félidő legelején egyenlíteni tudott a Leeds United! A 47. percben egy gyönyörűen felépített támadás legvégén Aaronson tette középre jobb oldalról a labdát, amire Calvert-Lewin érkezett és megelőzve védőjét lőtt 5 méterről a kapuba, 1-1! Az 50. percben pedig közel állt ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést a vendég gárda, de Bogle lövése centikkel elkerülte a kaput. A hátralévő időben pedig egyik csapat sem tudott hatalmas helyzetet kidolgozni, így 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés, aminek minden bizonnyal a vendégek örülnek jobban.
Sunderland – Leeds United 1-1 (1-0)
Helyszín: Stadium of Light, Vezette: T. Harrington
Gólszerzők: Adingra (28.) ill. Calvert-Lewin (47.)
Sárga lap: Hume (61.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Sunderland: Roefs – Hume, Mukiele, Alderete, Cirkin – Xhaka, Geertruida – Rigg (Mayenda 68.), Le Fee, Adingra (Mundle 85.) – Brobbey (Isidor 68.). Vezetőedző: Regis Le Bris
Leeds United: Perri – Rodon (Tanaka 31.), Bijol, Struijk – Bogle, Aaronson, Ampadu, Stach, Gudmundsson – Calvert-Lewin (Gnonto 85.), Okafor (Nmecha 73.). Vezetőedző: Daniel Farke
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 18. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Manchester United – Newcastle United 1-0
Szombat:
Nottingham Forest – Manchester City 1-2
Arsenal – Brighton 2-1
Brentford – Bournemouth 4-1
Burnley – Everton 0-0
Liverpool – Wolverhampton 2-1
West Ham United – Fulham 0-1
Chelsea – Aston Villa 1-2
Vasárnap:
Sunderland – Leeds United 1-1
17:30 Crystal Palace – Tottenham (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
Borítókép: (Richard Sellers/PA Images via Getty Images)