Hamarosan bejelentheti új edzőjét a Manchester United! – sajtóhír
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano saját facebook oldalán arról számolt be, hogy eldőlni látszik, ki veszi át ideiglenesen a Manchester United irányítását…
Fabrizio Romano értesülései alapján pozitívan haladnak a tárgyalások a Manchester United és Michael Carrick között. Mellette még Ole Gunnar Solskjaer is ott van a jelöltek között, de a legutóbbi megbeszélések után egyértelműen Carrick van közelebb a kinevezéshez. A klub korábbi játékos egyébként 3 mérkőzés erejéig már volt a „vörös ördögök” trénere. A következő 24/48 órában végleg eldőlhet, ki veszi át a United irányítását. Carrick ezúttal is ideiglenesen ülhet le a kispadra, az pedig a jövő zenéje, hogy a szezont követően esetleg kap-e állandó szerződést.
Michael Carrick 2006-2018-ig erősítette labdarúgóként a Manchester United együttesét. A csapat színeiben mindent egybe véve 464 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 24 gólig és 35 gólpasszig jutott. A klub tagjaként nyert többek között öt bajnoki címet, egy FA-kupát, egy BL-t és egy El-t. A Unitednál volt José Mourinho és Ole Gunnar Solskjaer segítője is 2018-2021-ig. Vezetőedzőként legutóbb a másodosztályú Middlesbourghnál dolgozott, itt 2022-2025-ig töltötte be a posztot.