Visszatért a magyar kapus, csapata tizenegyesekkel esett ki az FA-kupában
Ahogyan arról beszámoltunk, a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusa súlyos sérülést szenvedett novemberben…
A Tóth Balázzsal felálló Blackburn Rovers gól nélküli döntetlent követően tizenegyesespárbajban kikapott a Hull Citytől, ezzel kiesett az FA-kupa harmadik fordulójában.
A két másodosztályú csapat vasárnapi összecsapásán tért vissza a kapuba a novemberi térdsérülése után felépült magyar válogatott kapus, aki végig védte a meccset. A 120 perc során a házigazda Hull City volt a veszélyesebb, de nem tudott gólt szerezni. A 11-es párbaj első három lövése kimaradt, a folytatásban viszont minden kísérlet kapuba talált, s mivel a háromból két hiba a blackburniek oldalán volt, a Hull City jutott be a legjobb 32 közé.
Az ominózus, Bristol City elleni mérkőzésig Tóth mind a tizenhárom fordulóban tagja volt a Blackburn kezdőcsapatának, ami azért is óriási teljesítmény, mert hat évvel korábban még a Puskás Akadémia második számú csapatában védett az NB III-ban – 111 magyar élvonalbeli bajnoki után júniusban bemutatkozott a magyar válogatottban is, sőt az ősszel három világbajnoki selejtezőn végig a pályán volt.
(Borítókép: Photo by Alex Dodd – CameraSport via Getty Images)