Amorim menesztése után a klublegenda Wayne Rooney szívesen visszatérne az MU-hoz
Ahogyan arról beszámoltunk, a Manchester United vezetősége hosszas gyengélkedése után a vezetőedző leváltása mellett döntött…
A Manchester United egykori legendás csatára, Wayne Rooney azt mondta, ha volt csapattársa, Michael Carrick lesz az együttes megbízott vezetőedzője, nyitott arra, hogy ő is csatlakozzon a szakmai stábhoz a futballklubnál.
Rúben Amorimot múlt hétfőn menesztették a vezetők, akik ideiglenesen Darren Fletcherre, az ifjúsági gárda trénerére bízták az együttes irányítását.
Rooney szerint Carrick megfelelő választás lenne a vezetőedzői posztra, mert 2006 és 2018 között több mint 300 mérkőzést játszott a csapatban és miután felhagyott a játékkal, az egyesületnél maradt.
„Michael imádja ezt a klubot, a lételeme, és a klubnak pontosan egy ilyen emberre van most szüksége” – fogalmazott a volt támadó a BBC-n.
Arra a kérdésre, hogy kinevezése esetén csatlakozna-e Carrick stábjához, a negyvenéves szakember azt mondta: „Természetesen igen. Nem is gondolkodnék. De persze nem könyörgök egy állásért.”
Carrick rövid ideig már irányította az MU-t Ole Gunnar Solskjaer 2021-es menesztése után, majd 2022 októbere és 2025 júniusa között a Middlesbrough vezetőedzője volt.
Rooney 13 év alatt 559 mérkőzésen 253 gólt szerzett a Manchester United színeiben, 2021-es visszavonulása után pedig a Derby County, a DC United, a Birmingham City és a Plymouth Argyle csapatánál dolgozott edzőként.
A Manchester United jelenleg a hetedik helyen áll a Premier League-ben, szombaton pedig a városi rivális Cityvel csap össze.
(Borítókép: Photo by Richard Heathcote/Getty Images)