A spanyol sportsajtóban például már azt is tudni vélik, miképpen tudhatta meg Xabi Alonso, hogy mennie kell. Egy feltételezett forgatókönyv szerint a Real Madrid hétfőn a reggeli órákban érkezett haza a Spanyol Szuperkupa döntője után. A vereséget követően állítólag a klubvezetés meghozta már a döntését, melynek értelmében Alonsónak mennie kell. A madridi küldöttség útja a Valdebebas-i edzőközpontba vezetett, ahonnan a játékosok elindultak haza. Xabi Alonso az irodájában maradt, majd kora délután kellett megjelennie a vezetőség előtt.
A hírek szerint nagyjából 20 perc alatt lezajlott a találkozó, amelyen közölték a korábbi kiváló közérpályással, hogy távoznia kell. A Real Madriddal kapcsoaltos sporthírekre ‘specializálódott’ Sergi Quirante szerint Alonso nem lepődött meg a döntésen, mi több az alábbi üzenetet hagyta búcsúzóul.
„Képtelenség ennyi ego között csapatot építeni. Túl nagy hatalma van a játékosoknak, a klub pedig mindig az ő érdekeiket helyezi legelőre! Egyszerűen nem lehet ekkora hatalmat adni egyetlen futballistának sem!” – így Alonso, akinek köztudottan nem volt a legfényesebb kapcsolata Vinícius Juniorral, Kylian Mbappéval, vagy azzal a Federico Valverdével sem, aki állítólag rendre jobbhátvédet kell játszania.
Érdeessgég, hogy ha egyértelműen nem is támasztja alá a fentebb leírtakat, de „árulkodó” az említett Kylian MBappé búcsúüzenete. A francia klasszis a következőkkel köszönt el Xabi Alonsótól: „Túléltük egymást! Sok sikert kívánok a folytatáshoz!”
