A Manchester City után az Arsenal együttese is megnyerte idegenbeli találkozóját az Angol Ligakupa elődöntőinek első felvonásán. Az „ágyúsok” öt gólos meccsen győztek a Chelsea otthonában.
Liam Rosenior első hazai térmérkőzésén a megállíthatatlannak tűnő Arsenal várt a Chelesa-re. Az „ágyúsok” hamar jelezték is hogy miért tűnnek jelenleg a Premier League favoritjának. Ben White révén ugyanis már a hetedik percben – egy szöget után – megszerezte a vezetést a vendég csapat.
A korai gól után sok minden az Arsenal kénye és kedve szerint alakult. A Chelsea próbálkozott ugyan, többet birtokolta a labdát, de Kepa Arrizabalaga kapust nem állították nem hogy megoldhatatlan, még különösen nagyobb feladat elé sem.
A szünet után jött az újabb korai pofon a hazaiknak
Rögtön a második félidő elején ugyanis Robert Sanchez kiejtett egy gyenge jobb oldali centerezést, pont Viktor Gyökeres elé. A svéd támadó nincs túl jó formásan, de nagyjából egy méterről már nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon.
Ekkor úgy tűnt, hogy hamar elúszhatnak a hazai remények. Rosenior mester azonban pályára küldte Alejandro Garnachot, aki első labdaérintései egyikéből közelről hamar szépített.
A gól felhozta ugyan a Chelsea-t, ám a hatalmas hazai rohamok elmaradtak. Az Arsenal roppant magabiztosnak tűnt, ráadásul újra visszaállította a 71. percben a két gólos különbséget is: Gyökeres finom lekészítése után Martin Zubimendi még igazított egyet a tizenhatoson belül, majd szépen kilőtt a rövid sarkot.
A Chelsea azonban nem adta fel, és egy újabb Garnacho-góllal nyílttá tette a hajrát: az argentin játékos ezúttal egy röviden kifejelt szögletet lőtt vissza kapásból, amely utat talált a hálóba.
A hajrá nyílt maradt, fokozódó feszültségekkel, ám újabb gól már nem esett.
Az Arsenal bánhatja, hogy nem tudta megőrizni két gólos előnyét, hiszen így – persze úgy se – lehetne azt mondani, hogy eldőlt volna a továbbjutás kérdése a visszavágó előtt.
Chelsesa – Arsenal 2-3 (0-1)
Stamford Birdge, Vezette: S. Hooper
Gólszerzők: Garnacho (57. és 83.) illetve (White (7.), Gyökeres (47.), Zubimendi (71.)
Sárga lap: Estevao (42.), Cucurella (44.), Badiashile (65.), Neto (90.) illetve Trossard (42.), Kepa (76.), Merino (78.), Timber (90+6.)
Piros lap: –
Chelsea: Sanchez – Acheampong (Badiashile, 53.), Fofana (Hato, 75.), Chalobah, Cucurella (Adarabioyo, 81.) – A. Santos, E. Fernandez – Estevao, J. Pedro (Mheuka, 81.), Neto – Guiu (Garnacho, 53.). Menedzser: Liam Rosenior
Arsenal: Kepa – Timber, Gabriel, Saliba, White – Zubimendi, Rice (Havertz, 82.), Ödegaard (Merino, 67.)- Trossard (Martinelli, 67.), Gyökeres (G. Jesus, 82.), Saka. Menedzser: Mikel Arteta
A párharc visszavágóját február 3-án játsszák majd (21:00) az Emirates-ben.
(Borítókép: Photo by Jacques Feeney/Offside/Offside via Getty Images)
