Bundesliga: hátrányból fordítva nyert a Köln otthonában a Bayern München – videóval
A német bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának egyik zárómérkőzését szerdán este a Köln és a listavezető Bayern München játszotta.
Döntetlennel mehettek szünetre a csapatok
A mérkőzés első komoly lehetősége a Köln előtt alakult ki, El Mala lőhetett ígéretes helyzetből, de Neuer bravúrral védeni tudott. A találkozó 5. percében egy kis időre félbeszakadt a meccs, de nem sokkal később folytatták a játékot a csapatok. A 21. percben a Bayern München balhátvédje, Ito kínálta meg egy lökettel Schwabét, de a hálóőr védeni tudott. A 41. percben pedig megszerezte a vezetést a hazai együttes! A saját térfelén szerzett labdát Maina, majd nagy lendülettel megindult a bajorok kapuja felé, a védők pedig későn léptek ki rá, így 16 méterről erőből meglőtte a labdát, amibe Neuer már csak beleütni tudott, védeni nem, 1-0! A félbeszakítás miatt 11 perc pluszt pakolt rá a játékvezető, ami jól jött a listavezetőnek, ugyanis a 45+5. percben sikerült kiegyenlíteniük! A jobb szélen indult meg Olise, majd letette Gnabrynak, aki lendületből megvert két védőt, majd már szinte lehetetlen helyzetből lerúgta a labdát a földre, így az Schwabe felett a kapuba pattant, remek befejezés, 1-1!
Megfordította a mérkőzést a Bayern München
Az 58. percben a Köln középpályása, Kaminski próbálkozott meg egy lövéssel, amit azonban Neuer bravúrral védeni tudott. A 71. percben megtudta szerezni a vezetést a Bayern München! Egy szögletvariáció végén Díaz nyeste át a hosszúra a labdát, amit Ito az alapvonalról visszafejelt pont Kim fejére, a védő pedig a kapuba bólintott, 1-2! A 84. percben pedig lezárta a mérkőzést a bajor együttes! A bal oldalon Kane szöktette Díazt, aki keresztbe vezette a labdát a hazaiak 16-osán belül, majd letette Karlnak, aki okosan gurított a bal alsóba, 1-3! A találkozót tehát a Bayern nyerte és továbbra is utcahosszal vezeti a Bundesligát.
Köln – Bayern München 1-3 (1-1)
Helyszín: RheinEnergieStadion, Vezette: P. Ittrich
Gólszerzők: Maina (41.) ill. Gnabry (45+5.), Kim (71.), Karl (84.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
Köln: Schwabe – Sebulonsen, Simpson-Pusey, Ozkacar – Thielmann (Niang 86.), Krauss, Kaminski, Lund (Johannesson 78.) – Maina (Schenten 67.), Ache (Bulter 78.), El Mala (Waldschmidt 79.). Vezetőedző: Lukas Kwasniok
Bayern München: Neuer – Laimer, Kim, Tah (Upamecano 67.), Ito (Guerreiro 88.) – Pavlovic, Goretzka – Olise (Bischof 82.), Gnabry (Karl 67.), Díaz – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
A mérkőzés összefoglalója:
A 17. forduló eredményei és további programja:
Kedd:
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 3-2
Borussia Dortmund – Werder Bremen 3-0
Hamburg – Bayer Leverkusen – Elhalasztva
Mainz – Heidenheim 2-1
Szerda:
Wolfsburg – St. Pauli 2-1
Hoffenheim – Mönchengladbach 5-1
Köln – Bayern München 1-3
RB Leipzig – Freiburg 2-0
A bajnokság aktuális állása: