Site icon Fociclub

Serie A: sorozatban harmadik döntetlenjét játszotta a Napoli! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 16. fordulójából ma este pótolták a címvédő Napoli és a Parma összecsapását.

Csak érvénytelen gólig jutott a Napoli

Nagy fölényben futballozott az első félidőben a Napoli együttese, de az első negyedórában hiába vették be a Parma kapuját, utólag les miatt érvénytelenítették a találatot. A hazaiak mezőnyfölénye sok helyzetet nem eredményezett az első félidőben, nehezen találtak fogást ugyanis a Parma jól megszervezett védekezésén. Ha mégis sikerült komoly helyzetig eljutniuk, akkor pedig Rinaldi kapus védett nagy bravúrral. A vendégek kapusa így tett a 27. percben Buongiorno fejesénél, valamint a 33. minutumban Höjlund lövésénél is. A szünetre így gól nélküli döntetlennel mehettek a felek.

Sorozatban harmadik döntetlenjét játszotta a címvédő

A második játékrészben sem változott a játék képe, sőt még nagyobb lett a Napoli mezőnyfölénye, de nem tudták feltörni a vendégek védelmét. Hiába mozgósított azonban komoly erőket a Napoli annak érdekében, hogy legalább egy gólt begyötörjenek, a „Sonkások” jól állták a sarat, ennek pedig egy pont lett a jutalma. A Napoli így sorozatban harmadik alkalommal remizett a bajnokságban, a hátrányuk pedig 6 pontra nőhet a listavezető Interrel szemben, amennyiben a milánóiak legyőzik a Lecce gárdáját.

Napoli – Parma 0-0 (0-0)
Helyszín:
Stadio Diego Armando Maradona Vezette: M. Fabbri
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Neres (87.) ill. Troilo (57.), Britschgi (67.), Rinaldi (81.)
Kiállítás: -ill.-

Napoli: Milinkovic-Savic – Di Lorenzo, Rrahmani, Buongiorno – Mazzocchi (Spinazzola 58.), Lobotka, McTominay, Olivera (Elmas 58.) – Lang (Neres 58., Lucca 90.), Politano (Vergara 79.) – Höjlund Vezetőedző: Cristian Stellini

Parma: Rinaldi – Troilo (Del Prato 70.), Valenti, Circati, Britschgi – Sorensen (Valeri 46.), Kéita, Estevez  – Ondrejka (Bernabe 59.), Ordonez (Benedyczak 90.) – Cutrone (Pellegrino 59.) Vezetőedző: Carlos Cuesta

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. fordulóból bepótolt mérkőzések eredményei és további programja:

Szerda:
Napoli – Parma 0-0
20:45 Inter – Lecce

Csütörtök:
18:30 Hellas Verona – Bologna (Tv: Match 4)
20:45 Como – AC Milan (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Photo by Franco Romano/NurPhoto via Getty Images)
Exit mobile version