Ezekben a napokban a Magyar Kupa-győztes Paks együttese a törökországi Belekben edzőtáborozik…
A Paks hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a csapat rutinos hátvédje, Kinyik Ákos térdsérülést szenvedett a törökországi edzőtáborban és a keretet elhagyva visszautazott Magyarországra.
A 32 éves védő a lengyel LKS Lódz elleni felkészülés 30. percében maradt lent a pályán és nem is tudta folytatni a mérkőzést. Később kiderült, hogy a védő számára sajnos nemcsak az edzőmérkőzés, a tábor is idő előtt véget ért.
„Volt egy lehetőségem a hazapasszra, de az ellenfél támadója jól olvasta a játékot, ezért visszafordultam a mezőny felé, és magam alól próbáltam kipasszolni a labdát. A passz pillanatában – ahogy utólag mondták – talán volt egy kisebb lökés is, én pedig azonnal reccsenést éreztem a térdemben. Lent maradtam, nem tudtam ráállni a lábamra” – mesélte az esetről a hátvéd.
„Korábban nem volt hasonló sérülésem, így ez most egy új helyzet számomra. Hazautazunk, ezt követően képalkotó vizsgálatra megyek, majd orvossal konzultálunk, hogy pontos képet kapjunk az állapotomról” – fogalmazott Kinyik.
A játékos állapotáról a klub a részletes orvosi vizsgálatokat követően ígért tájékoztatást.
(Borítókép: Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
