Serie A: Rabiot vezérletével nyert a Como otthonában az AC Milan! – videóval
Ma este került sor az olasz bajnokság (Serie A) 16. fordulójából elhalasztott Como – AC Milan összecsapásra.
Hátrányba került, de egyenlíteni tudott a Milan
Kemény feladat várt a Milan gárdájára, hiszen ahhoz a Comohoz látogattak, amely hazai pályán még egyetlen vereséget sem szenvedett el ebben a szezonban. Nem is indult jól a mérkőzés a vendégek szempontjából, hiszen már a 10. percben megszerezte a vezetést a Como. Ekkor egy szögletet követően Kempf ugrott a legmagasabbra, és fejjel mattolta Maignant, 1-0! A folytatásban is a hazaiak jártak közelebb a gólszerzéshez, de előbb Nico Paz távoli lövése kerülte el kaput, majd Da Cunha közeli ziccerénél mutatott be nagy védést Maignan. A kimaradt helyzetek a félidő utolsó pillanataiban megbosszulták magukat, a Milan ugyanis tizenegyeshez jutott, amit Nkunku értékesített, 1-1!
Rabiot lett a Milan hőse
A második játékrész elején ismét megszerezhette volna a vezetést a Como, de Nico Paz lövésénél ismét nagyot védett Maignan. Pár perccel később ismét felértékelődött a vendégek kapusának védése, ekkor ugyanis fordítani tudott a Milan. Leao adta kiváló ütemben a labdát Rabiotnak, aki egy jó átvételt követően a bal alsó sarokba lőtt, 1-2! A folytatásban ugyan próbálkozott a Como, hogy legalább egy pontot otthon tudjanak tartani, végül el kellett könyvelniük első hazai vereségüket ebben a szezonban. A mérkőzést ugyanis a 88. percben végleg lezárta a Milan, miután Rabiot 20 méterről ismét kilőtte a bal alsó sarkot, 1-3! A Milan így továbbra is veretlen idegenben, ezzel a sikerrel pedig 3 pontra zárkózott a listavezető Inter mögé.
Como – AC Milan 1-3 (1-1)
Helyszín: Stadio Giuseppe Sinigaglia Vezette: M. Guida
Gólszerző: Kempf (10.) ill. Nkunku (45. – büntető), Rabiot (55., 88.)
Sárga lap: Ramon (90+1.) ill.-
Kiállítás: -ill.-
Como: Butez – Van der Brempt, Ramon, Kempf (Diego Carlos 46.), Moreno (Roberto 76.) – Perrone, Da Cunha (Caqueret 60.) – Vojvoda (Kühn 66.), Paz, Baturina (Rodriguez 60.) – Douvikas Vezetőedző: Cesc Fabregas
AC Milan: Maignan – De Winter, Gabbia, Tomori – Bartesaghi, Rabiot, Modric (Jashari 86.), Fofana (Ricci 70.), Saelemaekers (Athekame 86.) – Leao (Loftus-Cheek 70.), Nkunku (Füllkrug 62.) Vezetőedző: Massimiliano Allegri
A mérkőzés összefoglalója:
A 16. fordulóból bepótolt mérkőzések eredményei:
Szerda:
Napoli – Parma 0-0
Inter – Lecce 1-0
Csütörtök:
Hellas Verona – Bologna 2-3
Como – AC Milan 1-3
A bajnokság aktuális állása: