A Marokkóban zajló Afrikai Nemzetek Kupáján szombaton játszották a bronzmérkőzést Egyiptom és Nigéria részvételével…
Az Afrikai Nemzetek Kupája szombati bronzmérkőzésén gól nélküli döntetlen után Nigéria tizenegyesrúgásokkal múlta felül Egyiptomot, így megkaparintotta a harmadik helyet.
Két csalódott csapat egymás elleni mérkőzésen nem hozott különösebben sziporkázó küzdelmet. Az első félidőben az egyiptomiak valamivel több akciót vezettek, ugyanakkor a kapura Nigéria játszott veszélyesebben. Ugyanakkor Lookmanék helyzetei is kihasználatlanul maradtak, az első 45 percben nem született találat.
A szünet utáni folytatásban sem igazán változott a játék, sőt, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. A rendes játékidő gól nélküli döntetlenre végződött, és a kétszer 15 perces hosszabbításban sem tört meg a jég, maradt a 0-0 egészen a végéig. 120 perc alatt egyik csapat sem tudott eredményes lenni.
A tizenegyespárbaj Dele-Bashiru hibájával indult, de az egyiptomiak első két lövője, Szalah és Marmoush is rontott. Ezt követően már mindkét csapat összes játékosa betalált, így legalább tizenegyesből megrezdült a hálóba, a végén pedig Nigéria 4-2-re megnyerte a szétlövéseket.
Egyiptom – Nigéria 0-0 (0-0, 0-0, 0-0, 0-0) – tizenegyesrúgásokkal: 2-4
Gólszerzők: – ill. –
VIDEÓ HAMAROSAN…
A torna döntőjét vasárnap este 20 órától játsszák Szenegál és a házigazda Marokkó részvételével.
(Borítókép: Photo by Torbjorn Tande/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)
