Ason Villa: a Real Madrid középpályását szemelték ki! – sajtóhír
Angol és spanyol lapértesülések szerint az Aston Villa együttese már januárban kísérletet tehet Dani Ceballos szerződtetésére a Real Madridtól.
A beszámolók szerint a Villa figyelme azok után fordult a 29 esztendős spanyol középpályás felé, hogy lemaradtak Conor Gallagher szerződtetéséről. Mint ismert, az angol középpályás a Totteham együtteséhez írt alá nemrég.
Unai Emery vezetőedző így a hírek szerint annak a Ceballos-nak a megszerzését szorgalmazná, akinek szintén ismerős az angol Premier League közege. A Betis-nevelésű középpályás 2019 nyarától két idényt töltött el ugyanis az Arsenal együttesénél, kölcsönben. E időszak alatt egy híján 50 meccsen viselte az „ágyúsok” mezét.
Az előbb említett tranzakció-típus a Villát sem tántorítaná el. Persze ehhez mind a Real, mind Ceballos számára kedvező feltételeket kell kínálnia a birminghamieknek.
Persze nagy kérdés, hogy a Real Madridban már egy ideje kiegészítő szerepet betöltő spanyol szeretne-e visszatérni az angol futballba?!
Dani Ceballos szerződése 2027 nyaráig érvényes a spanyol fővárosban. Piaci értékét mindössze 8 millió euróra taksálják manapság – Ha a kölcsönnél azt említettük, hogy nem tántorítaná el az angolokat… Minden bizonnyal ez az összeg sem!