A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 18. fordulójában a Vincent Kompany vezette Bayern München az Ole Werner által irányított RB Leipzig otthonába látogatott.
Lipcsei előny az első félidőt követően
A mérkőzés első helyzete az RB Leipzig előtt adódott. A 3. percben Baumgartner csapta be Upamecanot, majd ezt követően lőtt, mely után azonban a labda elkerülte a bal felsőt. A 4. percben újabb hazai lehetőséget láthattunk, ekkor Diomande passza után Romulo Cardoso került ziccerbe, de a brazil éles szögből leadott lövését védte Neuer. A 7. percben ismét Diomande készített elő, ezúttal Nusát hozta helyzetbe, azonban a norvég szélső mindössze 4 méterről nem tudott a kapuba találni. A 11. percben Luis Díaz eresztett meg egy távoli lövést, Gulácsi Péter könnyedén védte. A 20. percben megszerezte a vezetést az RB Leipzig! Raum átadását követően Romulo Corduso 5 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1-0! A 24. percben nagyon közel járt ahhoz a lipcsei gárda, hogy növelje előnyét, azonban Nusa ordító ziccerben a léc fölé lőtt. A 40. percben Karl ugratta ki Díazt, aki átemelte a labdát Kane-nek. Gulácsi viszont remek ütemben mozdult ki a kapuból és Kane lábára ütötte a labdát. Romulo Cardoso találatával tehát az RB Leipzig várhatta előnyből a második játékrészt.
Kiütéses Bayern-siker a második játékrészben
A szünet után gyorsan egyenlíteni tudott a Bayern München! Az 50. percben Upamecano ugratta ki remek ütemben Gnabryt, aki 6 méterről Gulácsi kapujába lőtt, 1-1! Az 58. percben Luis Díaz lövése változtatott irányt Willi Orbán lábán, a kapura tartó labdát azonban hatalmas bravúrral védte Gulácsi. A 60. percen Olise ugratta ki Harry Kane-t, aki 4 méterről becsúszva lőtte el a labdát, de Gulácsi Péter ezúttal is óriásit hárított. A 65. percben Romulo Cardoso eresztett meg egy lövést 15 méterről, a középre tartó labdát azonban a léc fölé tolta Neuer. A 67. percben fordított Vincent Kompany legénysége! Olise beadása után Baku csúszott el az ötösön belül, a labda így Kane elé került, aki 7 méterről a kapuba lőtt, 1-2! A 72. percben közel járt a gyors egyenlítéséhez az RB Leipzig, ám Diomande közeli lövését Neuer bravúrral védte. A 80. percben Ito átadása után Olise dönthette el volna a találkozót, azonban Gulácsi védte a francia lövését. A 83. percben viszont már eldöntötte a meccset Kompany legénysége! Olise szöglete után Tah csúsztatott bele a labdába, mely Orbán fejéről a hálóba pattant, 1-3! Elfáradt az RB Leipzig, a 85. percben jött az újabb Bayern-gól! Ekkor Olise átadását követően a hosszú oldalon érkező Pavlovic lőtt a kapuba, 1-4! A 88. percben jött az ötödik találat a bajoroktól! Musiala passza után Olise lőtte a bal felsőbe a labdát, 1-5! A mérkőzés véghajrájában rendkívül elfáradt az RB Leipzig, egy szinte végig szoros összecsapást így végül kiütéssel nyert meg a Bayern München!
RB Leipzig – Bayern München 1-5 (1-0)
Helyszín: Red Bull Aréna (Lipcse); Vezette: Sascha Stegemann
Gólszerzők: Romulo Cardoso (20.) ill. Gnabry (50.), Kane (67.), Tah (83.), Pavlovic (85.), Olise (88.)
Sárga lap: Seiwald (29.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
RB Leipzig: Gulácsi – Baku, Orbán, Lukeba, Raum – Schlager, Seidwald (Banzuzi 81.), Baumgartner (Gomis 84.) – Diomande, Romulo Cardoso (Harder 81.), Nusa (Maksimovic 90.). Vezetőedző: Ole Werner
Bayern München: Neuer – Bischof (Davies 82.), Upamecano, Tah, Ito (Kim 87.) – Pavlovic, Goretzka (Kimmich 46.) – Gnabry (Musiala 87.), Karl (Olise 56.), Díaz – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
Videós összefoglaló:
A 18. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Werder Bremen – Eintracht Frankfurt 3-3
Szombat:
Borussia Dortmund – St. Pauli 3-2
Hamburger SV – Mönchengladbach 0-0
Hoffenheim – Bayer Leverkusen 1-0
1. FC Köln – FSV Mainz 2-1
Wolfsburg – Heidenheim 1-1
RB Leipzig – Bayern München 1-5
Vasárnap:
15:30 VfB Stuttgart – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Augsburg – Freiburg (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
