Site icon Fociclub

La Liga: Mbappé büntetőjével hozta odahaza a kötelezőt a Real Madrid a Levante ellen – videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 20. fordulójának szombati játéknapján lépett pályára a bajnoki címért küzdő Real Madrid a kiesés elől menekülő Levante ellenében.

Nem született gól az első félidőben

Az első félidőben ugyan mezőnyfölényben játszott a Real Madrid, de a támadójáték nem volt túl olajozott, így az igazán komoly lehetőségek elmaradtak. A Levante is próbálkozott szép számmal, de nem találták el Courtois kapuját egyetlen alkalommal sem, habár Pablo Martínez szabadrúgása hordozott némi veszélyt magában. A szünetre ennek következtében 0-0-val mehettek a csapatok.

Egy büntetővel törte meg a jeget a Királyi gárda

A második játékrészre összeszedte magát a Habfehér gárda és jöttek is a helyzetek. A vezetést az 58. percben sikerült megszerezni, azonban nem akcióból, hanem büntetőből, amelyet szokás szerint Mbappé értékesített, 1-0! A győzelmet gyorsan bebiztosította a Real Madrid, a 65. percben Güler szögletére érkezett Asencio nagy lendülettel és bólintott védhetetlenül a kapuba, 2-0! A hátralévő időben volt esélye még a madridiaknak megrúgni a harmadikat is, de újabb találat már nem született a mérkőzésen.

Real Madrid – Levante 2-0 (0-0)
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu, Vezette: M. Sesma
Gólszerzők: Mbappé (58. – büntetőből), Asencio (65.) ill.
Sárga lap: Tchouaméni (31.), García (44.) ill. Vencedor (17.)
Kiállítás:ill.

Real Madrid: Courtois – Valverde, Asencio (Alaba 90.), Huijsen (Ceballos 61.), Carreras – Bellingham, Tchouaméni, Camavinga (Güler 46.) – García (Mastantuono 46.), Mbappé, Vinícius. Vezetőedző: Álvaro Arbeloa

Levante: Ryan – Toljan, Dela, Matturro, Sánchez – Vencedor (Raghouber 66.), Martínez – Tunde (Espi 83.), Álvarez (Cortes 83.), Romero (Olasagasti 83.) – Etta Eyong (Losada 66.). Vezetőedző: Luis Castro

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 20. forduló eddig eredménye és további programja:
Péntek:
Espanyol – Girona 0-2

Szombat:
Real Madrid – Levante 2-0
16:15 Mallorca – Athletic Club (Tv: Spíler 2)
18:30 Osasuna – Real Oviedo (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Betis – Villarreal (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Getafe – Valencia (Tv: Spíler 2)
16:15 Atlético Madrid – Alavés (Tv: Spíler 2)
18:30 Celta Vigo – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Sociedad – Barcelona (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Elche – Sevilla (Tv: Spíler 2)

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore

Borítókép: (Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Exit mobile version