A mexikói bajnokság (Liga MX) Clausurájának 3. fordulójában a címvédő Deportivo Toluca a Tigres UANL vendége volt…
A mexikói Clausura szombati játéknapjának legjobb várt mérkőzésén a Tigres UANL és a Deportivo Toluca gól nélküli döntetlent játszott egymással.
Az első félidő nagy részében inkább mezőnyjáték dúlt a pályán, a hazaiak hiába próbáltak nyomást gyakorolni a címvédőre, a „vörös ördögök” nem hagyták magukat beszorítani. Ráadásul a bajnoki címvédőnek is lett volna lehetősége a vezetés megszerzésére, de N. Guzmán kapus többször is remek védéseket mutatott be. A szünetben 0-0 volt az állás.
A folytatásban sem történt jelentősebb változás, megközelítőleg egyenlő erők küzdelme dúlt a pályán, egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. A hajrát izgalmassá tett, hogy a 76. percben J. Sánchez begyűjtötte a második sárga lapját, így a monterreyiek tíz emberre fogyatkoztak. Az utolsó negyedórában a Toluca emberelőnyben próbálkozhatott bevinni a győztes gólt, de Antonio Mohamed legénysége ekkor is csak kihagyott helyzetekig jutott, így be kellett érnie a pontosztozkodással.
A címvédő Deportivo Toluca két győzelem után először veszített pontokat a szezonban, így jelenleg második a háromból három sikerrel rajtoló Chivas Guadalajara mögött, míg a Tigres UANL négy ponttal a középmezőnyben helyezkedik el.
Tigres UANL – Deportivo Toluca 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítva: J. Sánchez (76.), ill. –
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Azael Rodriguez/Getty Images)
