Site icon Fociclub

Az MLS-ből igazolt jobb oldali védőt a Villarreal – HIVATALOS

A spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Villarreal az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Orlandótól igazolt védőt.

A Villarreal hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták az Orlando City fiatal játékosát, Alex Freemant. A 12-szeres amerikai válogatott védőért 3,5 millió eurót fizettek a spanyolok, és egy hosszú távú 2032-ig szóló szerződést kötöttek meg egymással a felek.

Freeman 2020-ban került az Orlando utánpótlásába a Weston akadémiáról. Az MLS-ben szereplő együttes első számú keretébe 2022 februárjában került fel, de eleinte mégis a klub B csapatában kapott lehetőséget. Az első számú csapatban 2025 év elejétől kapta meg a folyamatos bizonyítási lehetőséget, amivel élni is tudott, ugyanis remek játékkal rukkolt elő, ezért is szerződtette őt a Villarreal. Az Orlando színeiben 42 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 6 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.

Borítókép: (Mark Thorstenson – Orlando City/MLS via Getty Images)

Exit mobile version