A riói állami bajnokság (Campeonato Carioca) alapszakaszának elmúlt fordulójában a Botafogo és a Fluminense csapott össze egymással…
A Flamengo legyőzése után a Fluminense újabb komoly skalpot gyűjtött be, amikor 1-0-s győzelmet aratott a Botafogo vendégeként.
A kiegyenlített első félidőben keveset forogtak veszélyben a kapuk, így találat sem született. A szünet után egyre inkább állandósult a Flu mezőnyfölénye a magához képest tartalékosabb ellenfél ellen. A vendégcsapat ráerőltette akaratát az ellenfelére és folyamatosan vezette a lendületes ellentámadásokat. Eleinte kimaradtak a Tricolor helyzetei, de az utolsó húsz percre fordulva egy kontra végén John Kennedy már sikerrel bevette a Fogo kapuját. Ez a találat pedig elég volt a három pont begyűjtésével, a Fluminense így újabb értékes skalppal gazdagodott, és jelenleg négy győzelemmel és egy vereséggel áll csoportja élén.
A Botafogo három megnyert meccs mellett mindössze a második vereségét szenvedte el, így ők is maradtak a másik csoport élén.
Botafogo – Fluminense 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. John Kennedy (69.)
A bajnokság egyes csoportjainak aktuális állása
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Wagner Meier/Getty Images)
