Site icon Fociclub

Király-kupa: a Barca már nem hibázott az Albacete ellen! – videóval

A spanyol Király-kupa negyeddöntőjében az FC Barcelona az Albacete otthonában egy mozgalmas hajrát követően végül érvényesítette a papírformát, és jutott tovább. 

A katalánok a Real Madriddal ellentétben nem tették meg azt a szívességet, hogy kihagyják legnagyobb sztárjaikat a találkozóról. A sérült Raphinhán és Pedri kívül vagy kezdőként, vagy csereként de a legnagyobb nevek is lehetőséget kaptak. 

Ott volt például az a Lamine Yamal, aki az első félidő vége felé betalált egy gyors labdaszerzést – ellentámadást követően. Yamal gólja mondhatni érett, hiszen jókora fölényben futballozott a Barca. 

 

Az Albacete ezúttal is szimpatikus csapat benyomását keltette, ám erőtlennek tűntek a hazaiak. 

A szünet után sem változott a játék képe!

A Barca kontrollálta a találkozót, és miután Ronald Araujo egy szöglet után rövid időn belül megduplázta az előnyt, úgy tűnt nem kell már izgulnia Hansi Flickéknek. 

A hajrára aztán a Barca kiengedett egy, már megnyertnek tűnő meccset, a 87. percben szépített ugyanis az Albacete. Itt jegyezzük meg, hogy három perccel korábban a hazaiak egyszer már megszerezték a szépítésnek tűnő találatukat, ám azt les miatt annullálták. 

Az utolsó percekben igazán felpörögtek az események!

Az Albacete-gól után a Barca a rendes játékidő után úgy tűnt, megszerzi a mindent lezáró találatot, ám Ferrant Torrest ezúttal a VAR látta lesen. 

Az öt perces ráadásban az Albacete kis híján egyenlíteni tudott, ám Gerard Martin a gólvonalról fejelte ki Gamez emelését – Hatalmas mentés volt! 

Az Albacete-bravúr végül ezúttal elmaradt, ám a másodosztályú csapatnak így sem kell szégyenkeznie! Bizony helyt állt a Barca ellen is! 

Albacete – FC Barcelona 1-2 (0-1)
Carlos Belmonte Stadion (Albacete) Vezette: J.unuera
Gólszerző: J. Moreno (87.), ill. L. Yamal (39.), R. Araújo (56.)
Sárga lap: Bernabéu (25.) illetve Cancelo (15.)
Piros lap: – 

Albacete: Lizoain – Aguado (Gamez, 73.), J. Moreno, Bernabéu (Jogo, 60.), Neva (J. Vallejo, 31.) – Meléndez (Betancor, 61.), Villar, A. Pacheco, Capi (Lazo, 73.) – Agus Medina, Puertas. Vezetőedző: Alberto González
Barcelona: J. García – Cancelo (Cubarsí, 45, R. Araújo (Koundé, 78.), E. García, G. Martin – F. de Jong, Bernal (M. Casadó, 66.) – L. Yamal, Olmo, Rashford (F. López, 66.) – Lewandowski (F. Torres, 66.). Vezetőedző: Hansi Flick

A Király -kupa negyeddöntőinek további programja: 

szerda: 

21:00 Deportivo Alavés – Real Sociedad

21:00 Valencia – Atheltic Bilbao (Tv: Sport 1)

csütörtök: 

21:00 Betis – Atlético Madrid (Tv: Sport 2)

(Borítókép: Photo by Angel Martinez/Getty Images)

Exit mobile version