Site icon Fociclub

PL: visszatért a korábbi MU-ígéret! – hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton együttese bejelentette, hogy a tavaszra kölcsönvette Angel Gomest az Olympique Marseille-től. 

A már 25 esztendős középpályás, mint ismert a Manchester United nevelése, ahol korábban hatalmas ígéretek tartották. Az MU-nál azonban a várt nagy áttörés elmaradt, Gomes mindössze 10 alkalommal játszhatott az első csapatnál. 

2020 nyarán, szerződése lejártával távozott is az Old Traffordról, és a francia Lille együtteséhez igazolt. A Ligue 1-ben aztán szépen felépítette magát, mi több az angol válogatott keretében is helyet követelt magának. 

Angel Gomes az elmúlt próbált egy újabb szintet lépni, és a Marseille futballistája lett. Az OM-nél azonban már nem számított alapemberek, így nem meglepő módon, elfogadta az angliai visszatérés lehetőségét. 

A Premier League-ben sereghajtó, az átigazolási hajrában több üzletet is lebonyolító Wolverhampton fél évre kérte és kapta kölcsön a játékjogát. A Wolves 1 millió eurót is fizet a kölcsönszerződés keretein belül az OM-nek. Az angolok 7 millió eurós vásárlási opciót is szereztek maguknak a nyárra. 

A Wolverhampton a hajrában még a Southampton, korábban a PL-ben is bizonyító támadóját, Adam Armstongot is szerződtette – Jörgen Strand Larsen helyére. 

 

Exit mobile version