Site icon Fociclub

Az MLS-ből vett kölcsön szlovák válogatott játékost a DAC – HIVATALOS

Redzic Damir távozása után a szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 egy új játékos érkezését is bejelentette…

 

Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kölcsönvette az MLS-ben szereplő Minnesota United szlovák válogatott jobbhátvédje, Matús Kmet játékjogát az idény végéig. A megállapodás vételi opciót is tartalmaz.

A 25 éves jobbhátvéd a Rózsahegy színeiben debütált a szlovák élvonalban a 2018-2019-es idényben, összesen 39 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Ezt követően 2021 elején Trencsénbe szerződött, ahol fokozatosan a gárda egyik kulcsemberévé nőtte ki magát és további 85 bajnoki rajtot gyűjtött. Összesen tehát a Niké Ligában 124 találkozót abszolvált, ezeken 6 találatot és 12 gólpasszt jegyzett.

2024 nyarán a tengerentúlra igazolt, ahol a Minnesota United együttesével írt alá szerződést. Ott főleg a juniorcsapatban kapott játéklehetőséget, ezért is fogadta el egy éve a lengyel első ligás Górnik Zabrze kölcsönvételi ajánlatát, az Ekstraklasában 23 találkozón lépett pályára.

Kme univerzális játékos, aki leggyakrabban jobbhátvédként vagy jobb oldali szélső védőként szerepel. Az U17-től az U21-es korosztályig mindegyik utánpótlás-válogatottban képviselte Szlovákiát, tavaly júniusban a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott.

„A legmagasabb szintű célkitűzésekkel érkezem Dunaszerdahelyre. A klub nagyon jó szezont fut, célunk, hogy folytassuk az ősszel mutatott eredményességet. Komoly motivációval térek vissza Szlovákiába, örülök az új kihívásnak. Nagy és komoly ambíciókkal rendelkező klubként tekintek a DAC-ra, amit az utóbbi években is látni lehetett, hiszen folyamatosan a bajnokság élmezőnyében voltak. Mindig erős ellenfélnek tartottam a Dunaszerdahelyt, ellenfélként nagyon nehéz volt az itteni stadionban futballozni. A MOL Aréna hangulata a bajnokság legjobbjai közé tartozik, amit ellenfélként mindig éreztem. Boldog vagyok, amiért ezt a másik oldalról is megtapasztalhatom. A célom, hogy mihamarabb beilleszkedjek az együttesbe, hogy minél több mérkőzésen kapjak lehetőséget és hogy a pályára is átmentsem a formámat” – jelentette ki a szerződése aláírását követően a DAC új játékosa, aki a 21-es számot viseli majd Dunaszerdahelyen.

„Már egy ideje tisztában vagyunk Matúš képességeivel és olyan játékosként tekintünk rá, aki azonnali minőséget és mélységet ad a keretünknek a szezon tavaszi felére. Ismeri a szlovák bajnokságot, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, ráadásul a jobbszélen a védelemben és a középpályán is flexibilitást ad az együttesnek. A vételi opcióval megkötött kölcsönszerződés pillanatnyilag mindkét fél számára észszerű megoldást jelent. Azt várjuk tőle, hogy gyorsan beilleszkedjen és hogy a gárda segítségére legyen a pályán” – tette hozzá a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

Exit mobile version