A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen együttese hivatalos oldalán közölte, hogy kinevezte új edzőjét, Daniel Thioune-t.
Daniel Thioune személyében megtalálta Horst Steffen utódját a Werder Bremen gárdája. Erről a mai nap folyamán adott hivatalos tájékoztatást a klub a hivatalos felületein.
Az 51 éves szakember korábban a VfL Osnabrück, a Hamburg és a Fortuna Düsseldorf kispadján dolgozott, így ez lesz az első szerepvállalása élvonalbeli csapatnál. A frissen kinevezett tréner stábjához csatlakozik másodedzője, Jan Hoepner is.
A Werder Bremen átigazolási díjat fizetett a másodosztályú Fortuna Düsseldorfnak annak érdekében, hogy Thioune-t leültethessék a kispadjukra. A hivatalos közleményben azt nem taglalták, hogy a szakember hány évre írt alá új csapatánál.
A brémai alakulat jelenleg a 15. helyet foglalja el a bajnokságban, mindössze 1 ponttal megelőzve a Mainz alakulatát, amely már osztályozós pozícióban áll. Thioune a Werder edzőjeként a Freiburg elleni idegenbeli mérkőzésen fog debütálni, míg egy héttel később a Bayern Münchent látják majd vendégül.
Borítókép: (Photo by Marius Becker/picture alliance via Getty Images)
