Ezen a napon száz évvel ezelőtt született az Aranycsapat legendás kapusa, a 2014-ben elhunyt Grosics Gyula…
💯éve született Grosics Gyula, a legendás Fekete Párduc, az Aranycsapat kapusa. A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen szerepelt – ő állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amíg a válogatott egyetlen mérkőzést sem veszített el. pic.twitter.com/fdfkDKhwba
— MLSZ (@MLSZhivatalos) February 4, 2026
Az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon, a mai napon ünnepelné a 100. születésnapját.
Grosics a szülővárosában kezdett el futballozni, első profi klubja a Dorogi Bányász volt. 1947-ben került a MATEOSZ-hoz, 1950-ben pedig már a Budapesti Honvéd játékosa volt. 1954 novemberében 13 hónapra eltiltották a futballtól, majd Tatabányán kellett folytatnia pályafutását, itt is fejezte be labdarúgó karrierjét. Négyszeres magyar bajnok, összesen 390 élvonalbeli meccsen lépett pályára.
A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen szerepelt – ő állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amíg a válogatott egyetlen mérkőzést sem veszített el. Tagja volt az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon olimpiai bajnokcsapatnak, az 1953-as Európa Kupa-győztes (ami ma Eb), valamint az 1954-es svájci világbajnokságon második helyezett együttesnek is. Három világbajnokságon szerepelt, (1954, 1958, 1962), és természetesen az előző évszázad mérkőzésén, a londoni 6:3-as magyar-angol mérkőzésen is ő védett.
Az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték őt az Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai győzelem évében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.
Edzőként Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-ben és Kuvaitban – itt szakfelügyelőként a főiskolai és egyetemi klubok mellett – dolgozott. Tizennyolc éven át volt a Volán SC elnöke, s nyugdíjba vonulása után is aktív szereplője maradt a futballéletnek. 1995-ben a NOB és a MOB is olimpiai érdemrenddel tüntette ki. Az Aranycsapatból klasszikus tizenegyéből utolsó előttiként hunyt el, 2014. június 13-án.
