UEFA Ifjúsági Liga: 94. percben kapott góllal esett ki a Puskás Akadémia U19
Az UEFA Ifjúsági Liga 2025-2026-os kiírásában ezen a héten rendezik a legjobb 16 közé jutásért zajló párharcokat…
Az UEFA Ifjúsági Liga legjobb 16 közé jutásért rendezett egymeccses párharcában a Puskás Akadémia U19 a hajrában szenvedett 2-1-es vereséget a Sporting CP U19 ellen, így nem sikerült kiharcolnia a nyolcaddöntőt.
A Pancho Arénában rendezett mérkőzés első félideje egyenlő erők küzdelmét hozta, a két csapat a mezőnyben gyűrte egymást, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. Így aztán az első 45 percben gól sem született.
A második felvonást mindkét csapat aktívabban kezdte, és felvétvel adódtak lehetőségek. Nyolc perc elteltével a portugálok kerültek lépéselőnybe, miután Flavio Goncalves balról elvégzett szabadrúgása a kapu előtt lepattanva kötött ki a gólvonal mögött anélkül, hogy középen bárki hozzáért volna. A felcsúti fiatalok a hátrányba kerülést követően azonnal rákapcsoltak, és a 66. percben meg is érkezett az egyenlítés, Krupa kiugratásából Budai Attila volt eredményes. 1-1 után mindkét csapatnak adódtak lehetőségei a mérkőzés eldöntésére, de mindkét kapus remek védéseket mutatott be. A 90 perc lejárta után egy Sporting-kontra során Csiszár M. lerántotta a kiugró Flavio Goncalvest, amiért a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. Nem sokkal később a lisszaboniak bevitték a továbbjutásról döntő találatot, Mendes fejesét még védte Bozó, de az ismétlést Daniel Lopes a hálóba bólintotta, kialakítva a 2-1-es végeredményt.
A Puskás Akadémia U19 közel járt a továbbjutáshoz, de nem sikerült véghez vinnie a bravúrt, így Babó Levente csapata befejezte a nemzetközi szereplését.
Puskás Akadémia U19 – Sporting CP U19 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Budai A. (66.), ill. Flavio Goncalves (53.), Daniel Lopes (90+4.)
Kiállítva: Csiszár M. (90+2.), ill. –