Újabb magyar válogatott játékost igazolhat Paksról a Ferencváros – sajtóhír
Hazai sajtóbeszámolók szerint a Paks alapembere hamarosan a Ferencváros színeiben folytathatja pályafutását…
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros ajánlatot tett a Paks részére Osváth Attila játékjogának megszerzésére, és a tolnai klubnál hajlanak a megállapodásra.
A lap szerint a zöld-fehéreknek több kiszemeltjük is volt a szélső védő posztjára, és úgy tudják, végül a Paks válogatott játékosa lehet a befutó erre a posztra, és akár már a héten bejelenthetik a szerződtetését. Fél éven belül ő lehet a második paksi érkező a Fradinál Ötvös Bence nyári megszerzése után, míg korábban például Varga Barnabás és Böde Dániel is az atomvárosiaktól igazolt a rekordbajnokhoz.
A 30 éves szélsővédő a karrierjét Veszprémben kezdte, majd innen Balatonfüreden át Szigetszentmiklósra került. Ezt követően a Vasashoz igazolt, itt lett NB I-es labdarúgó, majd egy rövid időszakot töltött Debrecenben és a Puskás Akadémiánál, mielőtt Paksra szerződött volna 2019-ben. Osváth a tolnaiak színeiben 201 mérkőzésen szerepelt, melyeken 8 gólt szerzett 20 gólpassz mellett, tavaly pedig a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.
(Borítókép: Photo By Ben McShane/Sportsfile via Getty Images)