A brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) hétközi, második fordulójában a Grémio és a Botafogo találkozott egymással…
Az új kiírás második fordulójának legizgalmasabb mérkőzésén a Grémio gólzáporos körülmények közt aratott 5-3-as sikert a két évvel ezelőtti bajnok Botafogo ellen.
A találkozót mindkét csapat nagy elánnal kezdte, már az első percekben veszélyben forogtak a kapuk. A gól nélküli első negyedóra lezárásaként Arthur Cabral a 17. percben egy kiugrás végén juttatta előnyhöz a rióiakat. Tíz perccel később Carlos Vinícius egy jobb oldali bejátszást követően közvetlen közelről kiegyenlített. Újabb tíz perc múlva azonban már újra a Fogónál volt az előny, Á. Montoro leheletfinom bejátszását követően Danilo bombázott nagy erővel a léc alá. Az első félidő végén a vendégek vezettek 2-1-re.
A szünet utáni folytatásban öt perc elteltével újra egyenlített a Grémio, Carlos Vinícius egy bal oldali bejátszást követően fejjel volt eredményes. A hazai csapat tovább rohamozott és kisvártatva tizenegyeshez jutott, melyet Carlos Vinícius értékesített, ezzel elérte a mesterhármast és 3-2-re megfordította a mérkőzés állását. A 60. percben pedig már kettővel ment a házigazda, Tete volt eredményes. A Botafogo nagy erőkkel próbálkozott a felzárkózásért, de csak kihagyott helyzetekig jutott, így tíz perccel a vége előtt Edenílson egy kipattanóból 5-2-re növelte csapata előnyét. Az utolsó szó végül a rióiaké volt, de Danilo látványos ollózása már csak a szépítéshez volt elég, a Porto Alegre-i csapat sikere nem forgott veszélyben.
Két forduló után mindkét együttes három-három ponttal tanyázik a bajnokság középmezőnyében.
Grémio – Botafogo 5-3 (1-2)
Gólszerzők: Carlos Vinicius (26., 50., 57. – a harmadikat büntetőből), Tete (60.), Edenílson (79.), ill. Arthur Cabral (17.), Danilo (36., 86.)
A bajnokság aktuális állása
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Pedro H. Tesch/Getty Images)
