A korábbi beszámolóknak megfelelően, a Ferencváros valóban leigazolta a Paks magyar válogatott játékosát…
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Paks háromszoros magyar válogatott jobbhátvédjét, Osváth Attilát.
A 30 éves szélsővédő a karrierjét Veszprémben kezdte, majd innen Balatonfüreden át Szigetszentmiklósra került. Ezt követően a Vasashoz igazolt, itt lett NB I-es labdarúgó, majd egy rövid időszakot töltött Debrecenben és a Puskás Akadémiánál, mielőtt Paksra szerződött volna 2019-ben. Osváth a tolnaiak színeiben 201 mérkőzésen szerepelt, melyeken 8 gólt szerzett 20 gólpassz mellett, tavaly pedig a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.
Fél éven belül Osváth volt a második paksi érkező a Fradinál Ötvös Bence tavaly nyári megszerzése után, míg korábban például Varga Barnabás és Böde Dániel is az atomvárosiaktól igazolt a rekordbajnokhoz.
A fővárosi zöld-fehérek korábban Mariano Gómez, Elton Acolatse, Franko Kovacevic és Marius Corbu szerződtetésével erősítettek a januári átigazolási időszakban.
