Site icon Fociclub

NB II: a Videoton egykori nevelése visszatért a csapathoz a Honvédtól – HIVATALOS

A magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) gyengélkedő Videoton egy régi ismerős fiatal játékossal erősítette keretét…

 

A Videoton hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a szezon végéig kölcsönben érkezik a csapathoz a Budapest Honvéd fiatal középpályása, Somogyi Ádám.

A 18 éves védekező középpályás 2013-ban Csepelen kezdett el futballozni, majd 2016-ban a Videotonba igazolt. Négy éven keresztül játszott a fehérváriak utánpótlásában, ahol az U12-es, U13-as és U14-es első osztályban lépett pályára bajnokikon. Ezt követően 2020 és 2024 között a Puskás Akadémia utánpótlásában szerepelt, itt pályára lépett többek között a Puskás-Suzuki Kupán is, ahol negyedik lett csapatával.

Somogyi 2024 nyarán került a Honvédhoz, itt mutatkozott be a felnőtt bajnokságban is. A kispestieknél az elmúlt másfél szezonban az NB II-ben 30 bajnokin, illetve egy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára az első csapatban. Először U16-osként kapott meghívót a magyar utánpótlás-válogatottba, ahol azóta is rendszeresen szerepel, jelenleg az U19-es válogatott kerettagja.

„Somogyi Ádám személyében egy 18 éves fiatal középpályással tudtuk megerősíteni a keretünket, aki az U19-es válogatott egyik alapemberének számít. Külön öröm, hogy olyan játékost sikerült megszereznünk, aki gyerekként éveket töltött a Vidi utánpótlásában. Már tavaly novemberben felmerült a neve, mindenképp szerettük volna megszerezni egyetértésben a tulajdonosi körrel, vezetőedzővel, ügyvezetővel közösen és Ádámon is azt éreztük, hogy szívesen lenne a Videoton játékosa. Az elmúlt napokban gyorsultak fel az események, végül sikerült a Honvéddal és a játékossal is mindenben megegyeznünk. A középpályán így tovább nőtt Pető Tamás vezetőedző variációs lehetősége és akár már a szombati, Ajka elleni bajnokin bemutatkozhat csapatunkban” – nyilatkozta Nikolics Nemanja sportigazgató.

Exit mobile version