Site icon Fociclub

A La Ligából igazolna támadó a Tottenham – sajtóhír

A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur a spanyol élvonalbeli Real Sociedad egyik támadójával erősítene.

A Football Insider értesülései szerint a londoni klub listájának élén szerepel a baszk együttes szélsője, akit kreativitása és gyorsasága miatt ideális erősítésnek tartanak. A Real Sociedad állítólag 50 millió euróban határozta meg Kubo árát, és megfelelő ajánlat esetén nem zárkózna el az eladásától.

A 24 éves játékos pályafutása során több élvonalbeli akadémián is nevelkedett – köztük a Barcelonáén –, mielőtt 2019-ben a Real Madridhoz szerződött. A Királyiaknál nem tudta stabilan beverekedni magát a kezdőcsapatba, így kölcsönben több klubnál is megfordult, majd 2022-ben a Real Sociedad végleg megszerezte őt mindössze 6,5 millió euróért.

A baszk csapatnál Kubo igazi kulcsemberré nőtte ki magát: rendszeresen vesz részt a támadások építésében, bátran vállalja az egy az egy elleni párharcokat, és nemcsak gólokkal, hanem gólpasszokkal is segíti csapatát. Minden sorozatot figyelembe véve eddig 157 mérkőzésen lépett pályára a Sociedad színeiben, ezeken 25 gólt szerzett és 21 asszisztot osztott ki – teljesítménye pedig több topligás klub figyelmét is felkeltette.

(Borítókép: David S.Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Exit mobile version