Brazil csapat veszi meg a Tottenham fiatal csatárát – sajtóhír
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az eddigi kölcsön után Tottenham végleg túladna a csapat argentin támadóján…
César Luis Merlo beszámolója értelmében megszületett a megállapodás arról, hogy a brazil Bahia megvásárolja Alejo Véliz játékjogát a Tottenhamtől 9 millió euróért cserébe, de az őt eddig kölcsönző nevelőcsapata, a Rosário Central továbbra is foglalkoztathatja őt június 30-ig kölcsönben.
A 22 éves támadó egyéb utánpótláscsapatok mellett a Centralban nevelkedett és náluk mutatkozott be a profik közt. Fiatal kora ellenére a 2021-es debütálása óta két év alatt 62 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett a felnőtteknél, amíg az első bajnoki idényében hat találatra volt képes, addig a 2023-as kiírásban 23 találkozón 11 gól fűződött a nevéhez a Canalla színeiben. Utóbbi kiírásban tudta igazán letenni a névjegyét a legjobbak közt és több európai csapat érdeklődését is felkeltette.
2023 nyarán nagy reményekkel szerződött a Spurshöz, azonban a londoniaknál csak epizódszerephez jutott. Kölcsönben megfordult a Sevillánál és az Espanyolnál, tavaly nyáron pedig visszatért egykori nevelőegyesületéhez kölcsönben, ahol 15 meccsen ötször volt eredményes a 2025-ös argentin Clausurában.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Mateo Occhi/Getty Images)