A korábbi várakozásoknak megfelelően az Újpesttől való távozása után a Csíkszeredába igazolt a magyar középpályás…
A román élvonalbeli bennmaradásért küzdő Csíkszereda együttese Tajti Mátyás személyében egy újabb magyar labdarúgó igazolását jelentette be.
A 27 esztendős középpályás annak idején a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott, majd a Barcelona akadémiáján is nagy reménységnek számított 2014 és 2016 között. Tajti 2018-ban a Diósgyőrhöz tért haza, majd a lengyel Zaglebie Lubin csapatában futballozott, innen pedig a Zalaegerszeghez került 2020-ban. Három év alatt 88 meccset játszott a zalaiaknál, az elmúlt két és fél évet pedig az Újpestnél töltötte.
Tajti a negyedik kerületben 53 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett, és kiosztott négy gólpasszt is, ennek ellenére hosszabb távon nem marasztalták.
A Csíkszereda a napokban leigazolta Kleinheisler Lászlót is, jelenleg pedig a 13. helyet foglalja el a 16 csapatos román bajnokságban. Kettőjük igazolása azt mutatja, hogy a székelyföldi klub komoly NB I-es rutinnal kívánja megerősíteni keretét a bennmaradásért vívott harcban.
(Borítókép: Photo by Davor Javorovic/Pixsell/MB Media/Getty Images)
