Michael Carrick bombasztikusan kezdte meg a Manchester United irányítását, azonban az angol szakembert nem ragadtatták el az érzelmek, tisztában van vele, hogy nyárig még bármi megtörténhet.
„Őszintén szólva semmi sem változott. Nem fogja megváltoztatni, mit csinálok vagy hogyan érzek ezzel kapcsolatban. Teljesen tisztában vagyok azzal a szereppel, amit itt betöltök, és azzal a felelősséggel, ami ezzel jár. Azt akarom, hogy a klub a szezon végén túl is sikeres legyen – akár velem, akár valaki mással a kispadon. Jelenleg ezt nem én irányítom. Majd meglátjuk, mi történik. A lényeg az, hogy próbáljuk javítani a csapatot, és folyamatosan erősebbé tenni a Manchester Unitedet. De semmi sem változott. Nem lehet ilyen hirtelen, impulzív a reakció. Valójában ez egyenletes fejlődés. Tudjuk, hogy a futball nagyon gyorsan tud fordulni. Ezért meg kell őrizni az egyensúlyt, és arra kell koncentrálni, amit tennünk kell.”
„Imádom, amit csinálok, itt vagyok, és otthon érzem magam itt, de teljesen értem a helyzetet, úgyhogy nem hagyom, hogy túlságosan magával ragadjon a kezdeti lelkesedés a győzelmeink után. Meglátjuk mi lesz nyárig.” – fejtette ki az ideiglenesen kinevezett menedzser.
