Site icon Fociclub

NB I: a Debrecen nyerte a Paks elleni hatpontos mérkőzést – videóval

A labdarúgó NB I 21. fordulójának szombati játéknapján a Debrecen a Paksot látta vendégül.

Nem született gól az első félidőben

A találkozó első komoly lehetősége a 7. percben a Paks előtt adódott, Zeke beadását követően Balogh fejelt kapura, de Erdélyi bravúrral védeni tudta. Az első félidőben mindkét oldalon akadtak még helyzetek, de vagy a kapusok tudtak védeni vagy nem voltak elég pontosak a játékosok, így 0-0-val mehettek szünetre a csapatok. 

Bárány góljával győzött a Debrecen

A második félidő elején megszerezte a vezetést a DVSC! Az 50. percben Dzsudzsák ívelt középre szabadrúgásból, majd kialakult egy kisebb kavarodás, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, ugyanis Bárány 3 méterről a jobb alsóba lőtt, 1-0! A 74. percben kettőre növelhette volna előnyét a hazai csapat, miután Batik lefejelte a labdát Báránynak, aki egy vendég védő szorításában is lőni tudott, de Kovácsik még bele tudott érni, így nem született gól. A 84. percben Szűcs tört át a védelmen, majd 10 méterről lőtt, de Kovácsik lábbal védeni tudott. A hátralévő perceket pedig már lehozta a Debrecen és begyűjtötték a nagyon fontos három pontot.

Debrecen – Paks 1-0 (0-0)
Helyszín:
Nagyerdei Stadion, Vezette: Berke Balázs
Gólszerző: Bárány (50.)
Sárga lap: Batik (76.), Szuhodovszki (84.) ill. Ádám (90.)
Kiállítás: ill.

Debrecen: Erdélyi – Kusnyír, Mejías, Lang, Vajda – Batik, Szűcs – Komáromi (Szécsi 90+3.), Dzsudzsák (Youga 79.), Cibla (Szuhodovszki 66.) – Bárány (Bermejo 79.). Vezetőedző: Sergio Navarro

Paks: Kovácsik – Hinora, Lenzsér, Szabó, Vécsei, Zeke – Horváth (Pesti 73.), Papp, Balogh (Windecker 63.) – Szendrei (Gyurkits 63.), Hahn (Ádám 63.). Vezetőedző: Bognár György

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 21. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Kisvárda – Kazincbarcika 1-0

Szombat:
Diósgyőri VTK – Győri ETO 1-1
Debreceni VSC – Paks 1-0
17:00 Ferencváros – Újpest (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
15:00 Puskás Akadémia – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
17:15 Nyíregyháza – MTK Budapest (Tv: Duna World)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
Exit mobile version