Site icon Fociclub

PL: Palmer triplázott, könnyedén nyert a Chelsea a sereghajtó ellen! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 25. fordulójának szombati játéknapján a Chelsea a sereghajtó Wolverhampton otthonában lépett pályára.

Palmer egy félidő alatt triplázott

Korán megszerezte a vezetést a Chelsea együttese, miután a 13. percben büntetőhöz jutottak a vendégek. A labda mögé Cole Palmer állt, ő pedig magabiztosan a bal alsóba lőtt, 0-1! A folytatásban is rohamozott a Chelsea, és a félidő utolsó 10 percében el is tudták dönteni a három pont sorsát. Előbb a 35. percben Joao Pedro újabb büntetőt harcolt ki, amit Palmer ezúttal a másik sarokba lőtt, 0-2! Három perccel később már a mesterhármasát ünnepelhette az angol játékos, Cucurella passzából ugyanis 8 méterről a léc alá vágta a labdát, 0-3! A londoniak így egy igen magabiztos előnnyel mehettek a pihenőre.

Szépíteni tudott a Wolves

A második játékrész elején közelebb tudott zárkózni a Wolves, miután egy szögletnél Arokodare előtt maradt a labda, ő pedig közelről a jobb alsóba húzta a játékszert, 1-3! Ezt követően a hazaiak még próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak közelebb zárkózni a Chelseahez. A „Kékek” így az első félidei játékuknak köszönhetően magabiztosan behúzták a mérkőzést, és 4 pontra megközelítették a második helyezett Manchester Cityt.

Wolverhampton – Chelsea 1-3 (0-3)
Helyszín:
Molineux Stadion Vezette: J. Gillett
Gólszerzők: Arokodare (54.) ill. Palmer (13. – büntető, 35. – büntető, 38.)
Sárga lap: Armstrong (45+4.) ill. Cucurella (73.)
Kiállítás:ill.-

Wolverhampton: Sa – Doherty (R. Gomes 46.), Mosquera, Bueno S., Bueno H. – Joao Gomes (Pedro Lima 90+1.), A. Gomes (Bellegarde 80.) – Hwang (Krejci 43.), Armstrong, Mané – Arokodare Vezetőedző: Rob Edwards

Chelsea: Sánchez – Cucurella, Chalobah, Fofana, Gusto (Acheampong 75.) – Andrey Santos (Hato 84.), Caicedo – Neto, Fernández, Palmer (Garnacho 61.) – Joao Pedro (Delap 75.) Vezetőedző: Liam Rosenior

A mérkőzés összefoglalója:

A 25. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Leeds United – Nottingham Forest 3-1

Szombat:
Manchester United – Tottenham 2-0
Arsenal – Sunderland 3-0
Bournemouth – Aston Villa 1-1
Burnley – West Ham United 0-2
Fulham – Everton 1-2
Wolverhampton – Chelsea 1-3
18:30 Newcastle United – Brentford (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Brighton – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
17:30 Liverpool – Manchester City (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Photo by Bradley Collyer/PA Images via Getty Images)
Exit mobile version