Hazai sajtóbeszámolók szerint a Bayer Leverkusen utánpótlásában szereplő magyar támadó visszatérhet az ETO FC Győr csapatához…
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy az ETO FC Győr hamarosan megszerzi egykori saját nevelésű játékosa, Szép Márton játékjogát a Bayer Leverkusentől.
A 2007-es születésű, 18 éves támadó korábban éveket húzott le a győriek akadémiáján, 2022-ben a Fehérvár FC-hez szerződött, majd 2023 nyarán került a Bayer Leverkusenhez. A korosztályos válogatott futballista ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen három gólt szerzett a németek U19-es csapatában.
Szép öt mérkőzésen pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában is, de a hétközi Villarreal elleni összecsapást valószínűleg már éppen a klubváltása miatt hagyta ki.
Az NS úgy tudja, hétfőn orvosi vizsgálatok várnak a játékosra, a jövő hét folyamán jelenthetik be a szerződtetését. Szép lesz az NB I-ben listavezető ETO FC első téli igazolása.
(Borítókép: Photo by Gualter Fatia/Getty Images)
