Site icon Fociclub

Niké Liga: súlyos vereséget szenvedett a DAC hazai pályán a Slovan Bratislava ellen – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) első tavaszi, 19. fordulójában az FC DAC 1904 együttese a nagy rivális Slovan Bratislavát fogadta szombaton…

 

Az FC DAC 1904 a vártnál jóval simábban, 3-0-ra kikapott a címvédő Slovan Bratislava ellen a MOL Arénában rendezett szombat esti rangadón.

A pozsonyiak kezdték jobban a mérkőzést, és az első tíz perc eltelte után egy gyors ellentámadás végén a vezetést is megszerezték Artur Gajdos révén. Ezután a vendégszektor pirotechnikai bemutatója miatt füst lepte el a pályát, és félbeszakadt a találkozó. Nyolc perc után a játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat. Közel negyedórás kényszerszünet után folytatódott a mérkőzés. Az újrakezdés után remek lehetőség kínálkozott a dunaszerdahelyiek számára az egyenlítésre: Kukovec elleni szabálytalanság után büntetőhöz jutott a hazai csapat, de Ramadan lövését megfogta Trnovsky kapus. A DAC hiába támadott, képtelen volt egyenlíteni, a másik oldal viszont a szünet előtt tizenegyeshez jutott, Mikola Kuharevics pedig nem hibázott, így 2-0-s előnnyel mehettek a szünetre.

A félidőben becserélt Bationót mindössze három perc után kiállították egy kőkemény belépő után, így tíz emberrel a DAC minden reménye elszállt a felzárkózásra. Nem sokkal később Artur Gajdos megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját, végleg eldöntve a három pont sorsát. A hátralévő játékidőben a vendégek biztosan őrizték az előnyüket, a hazaiak pedig a nagy akarat ellenére sem tudtak szépíteni.

Ezzel 19 forduló után a Slovan négypontos előnnyel vezeti a bajnokságot a második helyezett DAC előtt.

FC DAC 1904 – Slovan Bratislava 0-3 (0-2)
Gólszerzők:ill. Gajdos (12., 53.), Kuharevics (43. – 11-esből)
Kiállítva: Bationo (48.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

Az állást biztosítja a Sofascore

 

Exit mobile version