Tovább szárnyal a magyar légiós, újabb két góllal segítette győzelemhez a csapatát
Az izraeli bajnokság (Ligat Ha’Al) 22. fordulójában a Hapoel Petah Tikva idegenben lépett pályára a Bnei Sakhnin ellen…
Két középcsapat egymás elleni mérkőzésén a Hapoel Petah Tikva idegenben aratott, 2-1-es győzelmet a Bnei Sakhnin ellen a csapat magyar támadója főszereplésével.
A találkozó elejétől aktívabb Hapoel az első félóra végén került lépéselőnybe Koszta Márk találatával, melynek köszönhetően a szünetben is 1-0-ra vezettek. A folytatásban ugyan tíz perc elteltével a házigazda egy büntetőből kiegyenlített, négy perccel később Koszta Márk újabb találatával ismét a vendégek álltak jobban. A hátralévő félórában a Bnei Sakhnin hiába igyekezett, másodszor már nem tudott egyenlíteni, így a Hapoel mindhárom pontot begyűjtötte. Ennek köszönhetően a két csapat közti, eddigi egypontos különbség négyre nőtt a felsőházi rájátszásért folyó küzdelemben a Petah Tikva-i együttes javára.
A Hapoel Petah Tikva 29 éves magyar támadója, Koszta Márk továbbra is kiváló formának örvend, az újabb duplájának köszönhetően már nyolcgólos az aktuális idényben.
Bnei Sakhnin – Hapoel Petah Tikva 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Salman (55. – büntetőből), ill. Koszta M. (29., 59.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Yong Teck Lim/Getty Images)