Visszavonult a PSV és a Chelsea korábbi játékosa! – hivatalos
33 évesen bejelentette visszavonulását a pályafutása csúcsán a PSV Eindhoven és a Chelsea együtteseinél is megforduló Marco van Ginkel.
A kiváló képességekkel megáldott középpályás nem feltétlenül futotta be azt a karrier-ívet, amelyet jósoltak neki. Ebben sajnos nagy szerepe volt egy térdsérülésnek, amely miatt 2018 júniusa és 2021 januárja között 957 napot (!) és 122 mérkőzést (!) mulasztott el (forrás: Transfermarkt).
A holland válogatottban nyolc alkalommal pályára lépő van Ginkel-nek persze szégyenkeznie így sincs miért. Az Európa-liga győzteseként (Chelsea, 2018/19); kétszeres holland bajnokként (PSV, 2015/16 és 2017/18); a Holland-kupa győzteseként (PSV, 2021/22) intett búcsút a profi futballnak.
Marco van Ginkel az említett két csapat mellett játszott még az olasz Milan, az angol Stoke City, vagy a portugál Boavista színeiben. Hazájában a PSV mellett a Vitesse játékosa is volt.
(Borítókép: Photo by Ian Walton/Getty Images)