BL: megszületett a döntés arról, hogy Gianluca Prestianni pályára léphet-e a Bernabeuban a Real Madrid elleni visszavágón
Ahogy arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan is vizsgálatot indított Vinícius Junior és Gianluca Prestianni ügyben, miszerint a Benfica játékosa rasszista megjegyzésket tett a Real Madrid braziljára. A szövetség most ideiglenes döntést hozott az ügyben.
Az UEFA egy mérkőzésre szóló ideiglenes eltiltással sújtotta a Benfica játékosát, Gianluca Prestiannit, miután a vádak szerint rasszista megjegyzéseket tett a Real Madrid brazil támadójára, Vinícius Júniorra a múlt heti első mérkőzésen.
Az európai szövetség közleményében jelezte, hogy etikai és fegyelmi ellenőrt nevezett ki a 2026. február 17-én rendezett Bajnokok Ligája rájátszásán történtek kivizsgálására. Az ideiglenes jelentés alapján az UEFA Ellenőrző, Etikai és Fegyelmi Testülete (CEDB) úgy döntött, hogy Prestiannit felfüggeszti a következő olyan UEFA-klubmérkőzésről, amelyen egyébként pályára léphetne, az UEFA Fegyelmi Szabályzatának 14. cikkelye – diszkriminatív magatartás – feltételezett megsértése miatt.
A döntés nem előlegezi meg a végleges határozatot, amelyet a vizsgálat lezárása után hozhatnak meg, további információkat később közölnek.
Az ügy azt követően robbant ki, hogy Vinícius Junior múlt kedden Portugáliában megszerezte az első mérkőzés egyetlen gólját. A találkozót 8 percre félbeszakították, miután a játékvezető, Francois Letexier alkalmazta a FIFA rasszizmus elleni protokollját. Az UEFA irányelvei szerint rasszista cselekmény esetén a minimális eltiltás 10 mérkőzés, amelyet a klub által szervezett érzékenyítő programnak is kísérnie kell.
Az incidens a madridi játékos 50. percben szerzett gólja és a hazai szurkolók előtti ünneplése után történt. Az argentin támadó az Instagramon tagadta a vádakat, azt írva: „egy pillanatban sem intéztem rasszista sértéseket Vini Junior felé, aki sajnálatos módon félreértette, amit hallani vélt”.
A Benfica közleményben hangsúlyozta „az egyenlőség, tisztelet és befogadás értékei melletti történelmi és rendíthetetlen elkötelezettségét”, valamint jelezte, hogy „teljes mértékben támogatja és hisz Gianluca Prestianni játékos verziójában”.
A madridiak csatára, Kylian Mbappé a mérkőzés után azt mondta, hallotta, ahogy Prestianni „ötször is azt mondja, hogy Vinícius egy majom”.
A Benfica vezetőedzője, José Mourinho a találkozó után arra utalt, hogy Vinícius Junior provokálhatta ki az incidenst, és utalt a klub fekete legendájára, Eusébiora is. A rasszizmus elleni szervezet, Kick It Out a közösségi médiában „a gaslighting egyik formájának” nevezte a nyilatkozatot, amely „rossz üzenetet közvetít”.
A Benfica később ismét közleményt adott ki, amelyben kiállt Prestianni mellett és megerősítette elkötelezettségét az egyenlőség és tisztelet értékei iránt, ismét utalva Eusébióra.
Mourinho a visszavágó előtt nem tart sajtótájékoztatót, a klub bejelentése szerint segítője, Joao Tralhao válaszol majd kedden a sajtó kérdéseire a Santiago Bernabéu Stadionban. A portugál tréner megjegyzéseit több helyről is bírálták, köztük a Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany, aki „óriási hibának” nevezte azokat.
Vinícius Junior pályafutása során több alkalommal is rasszista támadások célpontja volt. Tavaly májusban öt szurkolót felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek és megbírságoltak, amiért rasszista rigmusokat skandáltak ellene a Real Valladolid elleni mérkőzésen. A hónap elején a másodosztályú Albacete „fájdalmasnak és szégyenteljesnek” nevezte az esetet, amikor egy Király-kupa-meccsen banánt dobtak Vinícius felé. A brazil támadó gólt szerzett a Osasuna elleni, 2–1-re elveszített bajnokin. A La Liga közölte, hogy vizsgálja azokat a felvételeket, amelyeken úgy tűnik, az Osasuna szurkolói a „Vinícius, muerete” („Vinícius, halj meg”) rigmust skandálják.
(Borítókép: Photo by Joao Bravo/Sports Press Photo/Getty Images)