Arne Slot a Nottingham Forest elleni drámai győzelmet követően külön kitért Szoboszlai szerepéről a győztes gól felépítésében.
„Szerintem ott látható, mennyi önbizalma van jelenleg, és milyen jól játszott ebben a szezonban, mert ez a mérkőzés utolsó másodperce volt – legalábbis én azt hittem, hogy az. Úgy tűnik, volt még egy kis idő hátra, mert miután gólt szereztünk, még egy percet játszottunk. De amikor az órára néztem, úgy éreztem, hogy ez az utolsó pillanat, és ilyen helyzetben ennyire nyugodtnak maradni, amikor mindenki, az összes szurkoló azt várta, hogy azonnal beadja a labdát, ő pedig várt, várt, és végül beadta.
Nagyszerű munka volt Virgil van Dijk részéről is, hogy megváltoztatta a támadás szögét, és a hosszú kapufa felé ment. És Alexis Mac Allister részéről sem volt meglepetés számomra, hogy mindkét alkalommal ő szerezte a gólt, mert azzal a mentalitással játszott, amely ezekhez a mérkőzésekhez szükséges, és ezért volt kétszer is olyan helyzetben, hogy be tudja fejezni az akciót.
Az első félidő nagyon gyenge volt, talán a legrosszabb, amit eddig játszottunk, de a második félidő sokkal jobb volt. Sokkal inkább kontrolláltuk a játékot, és már a második félidő elején is voltak helyzeteink. Az első félidőben viszont, bár nagyon gyengék voltunk, nem kaptunk sok helyzetet, és nagyon jól védekeztünk a tizenhatosunkon belül.” – fejtette ki Slot.
