A Ferencváros az elveszített első mérkőzés után csütörtökön hazai pályán játssza a visszavágót a Ludogorec Razgrad elleni Európa-liga párharcban…
Az UEFA hivatalos honlapján kedd délelőtt bejelentette, hogy az angol Chris Kavanagh lesz a Ferencváros–Ludogorec találkozó játékvezetője az Európa-liga playoff-körének visszavágóján
Kavanagh Michael Oliver és Anthony Taylor mögött a harmadik számú játékvezetőnek számít hazájában, de sokszor volt sérült, így csak 2024 őszén mutatkozhatott be a Bajnokok Ligájában. Két segítője Dan Cook és Ian Hussin lesz, míg a mérkőzés negyedik játékvezetőjének Darren Englandet, videóbírónak Stuart Atwellt jelölték.
A Ludogorecnek egy alkalommal vezetett mérkőzést Kavanagh, tavaly augusztus közepén az Európa-liga selejtezőjének első körében, akkor a Skendija vendégeként a bolgárok 2–1-re kikaptak – a visszavágón aztán hosszabbításban kiharcolták a főtáblára jutást.
Az angol bíró magyar klubcsapat mérkőzésén még nem dirigált, ellenben a magyar válogatott egy meccsén már igen. Tavaly októberben az Örményország ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen ő fújta a sípot – ismerőse is lehet a pályán, hiszen azon a meccsen a Ferencváros csatára, Gruber Zsombor csereként lépett pályára és ő állította be a 2–0-s végeredményt. Ugyan a Ferencváros játékosa, Osváth Attila is pályán volt az örmények ellen, őt a zöld-fehérek nem nevezték az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott párharcra.
A Ferencváros–Ludogorec Európa-liga-visszavágó csütörtök este 21:00-kor kezdődik a Groupama Arénában.
(Borítókép: Photo by Mike Hewitt/Getty Images)
