A La Ligából pótolja távozó sikeredzőjét a River Plate – sajtóhír
Marcelo Gallardo távozása után a River Plate vezetősége kiszemelte az utódot, akivel már meg is állapodtak a közös munka feltételeiről…
César Luis Merlo információi szerint a River Plate közel áll ahhoz, hogy a Deportivo Alavést irányító Eduardo Coudet legyen a csapat új edzője, miután a trénerrel már szóbeli egyezségre jutottak, már „csak” a vitóriai klubbal kell zöld ágra jutniuk az edző kivásárlásáról.
A „milliomosok” a 2026-os Apertura elején is rögtön hullámvölgybe kerültek. A River az első két meccsét megnyerte, majd a harmadik fordulóban döntetlent játszott, az utolsó három körben viszont kivétel nélkül vereséget szenvedett: a Tigre elleni súlyos, 4-1-es fiaskó után 1-0-ra kikapott az Argentinos Juniorstól és a Vélez Sarsfieldtől is. Utóbbit követően Gallardo megerősítette a távozását, szerdán irányítja utoljára a csapatot.
Az 51 éves Coudet korábban a Celta Vigo trénereként dolgozott már Spanyolországban, 2020 novembere és 2022 novembere között 84 találkozóból 31 alkalommal vezette győzelemre a galíciai csapatot. Ezen kívül jobbára hazájában, valamint Brazíliában tevékenykedett. Legnagyobb sikerei közé tartozott a Racing Clubbal megnyert argentin bajnoki cím a 2018-2019-es idényből, valamint a 2023-as Mineiro-bajnokság elhódítása az Atlético Mineiróval. Továbbá több ízben volt a brazil Internacional edzője, melyet másodszor 2023 júliusától 2024 júliusig irányított, munkáját 63 mérkőzést követően köszönték meg.
Az argentin szakember 2024 decemberében vette át az Alavés irányítását, melyet az előző szezonban a La Liga 15. helyén segített bennmaradáshoz, az aktuálisan futó idényben pedig 25 forduló után 27 ponttal a 14. pozíciót birtokolják, három ponttal megelőzve a legjobb kiesőt.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Cesar Ortiz Gonzalez/Soccrates/Getty Images)