Drámai csatában búcsúzott hazai környezetben a Luciano Spalletti vezette Juventus a Bajnokok Ligájából, míg címvédő a Paris Saint-Germain és rekordgyőztes Real Madrid továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Nagyot küzdött, végül búcsúzott a BL-ből a Juventus
A 35. percben Torreira találta el Khéphren Thuram lábát a tizenhatoson belül, tizenegyest kapott a Juventus! A megítélt büntetőt Manuel Locatelli értékesítette rendkívül magabiztosan, 1-0! A 48. percben Kelly talpalta nagyon durván achillesen, az eset visszanézését követően a játékvezető kezében egyből villant a piros. A 70. percben megszerezte második gólját az emberhátrányban futballozó Juventus! Kalulu labdája jutott el a hosszú oldalon érkező Gattihoz, aki senkitől sem zavartava az üres kapuba passzolt, 2-0! A 82. percben háromgólosra nőtt a Zebrák előnye, ezzel egyenlítettek összesítésben! Zhegrova szabadrúgása után Koopmeiners fejelte tovább a labdát McKennie irányába, aki közvetlen közelről a hálóba bólintott, 3-0! A rendesjátékidőben már nem változott az eredmény, tehát hosszabbításra tudott menteni az emberhátrányban futballozó Juventus! A 105+1. percben szépített, ezzel pedig újra a kiesés szélére került Spalletti legénysége. Yilmaz átadása után Osimhen került ziccerbe, aki Perin lábai között a kapuba lőtt, 3-1! A 119. percben végül eldőlt a továbbjutás sorsa, Singo indítása után Yilmaz vette be Perin kapuját, 3-2! Nagyot küzdött, azonban végül búcsúzott a Juventus a Bajnokok Ligájától.
Juventus – Galatasaray 3-2 (1-0, 3-0, 3-1)
Helyszín: Allianz Stadion (Torino); Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
Gólszerzők: Locatelli (37. – büntető), Gatti (70.), McKennie (82.) ill. Osimhen (105+1.), Yilmaz (119.)
Kiállítás: Kelly (48.) ill. –
Döntetlent játszott hazai pályán, de továbbjutott a PSG
A vezetést az első félidő véghajrájában az AS Monaco szerezte meg. A 45. percben Coulibaly átadását követően Akliouche vette be a PSG kapuját, 0-1! A szünetet követően gyorsan összeszedett két sárga lapot Coulibaly, az 58. percben emberhátrányba került a vendég együttes. A 60. percben jött az egyenlítés a PSG-től, Doué passza után Marquinhos gurított Kohn kapujába, 1-1! A 66. percben fordított Enrique legénysége, Hakimi távoli lövését még védte Kohn, majd a kipattanót követően Kvaratskhelia már a hálóba lőtt, 2-1! A 90+1. percben szépített a Monaco Teze góljával, de ez csak szépségtapasz volt a vendégek számára. A címvédő Paris Saint-Germain tehát bejutott a nyolcaddöntőbe.
Paris Saint-Germain – AS Monaco 2-2 (0-1) – Összesítésben: 5-4
Helyszín: Parc des Princes (Párizs); Vezette: Kovács István (román)
Gólszerzők: Marquinhos (60.), Kvaratskhelia (66.) ill. Akliouche (45.), Teze (90+1.)
Kiállítás: – ill. Coulibaly (58.)
A Benfica szerezte meg a vezetést, azonban fordított és továbbjutott a Real Madrid
A 14. percben a Benfica szerezte meg a Real Madrid otthonában. Egy passz után Asencio kis híján a saját kapujába lőtt, de Courtois védett, azonban a kipattanót már Rafa Silva a kapuba lőtte, 0-1! A 16. percben azonban jött is a válasz a Real Madrid részéről, Valverde gurította vissza a labdát Tchouaméni elé, aki 16 méterről a kapuba lőtt, 1-1! A 80. percben egy indítás után Vinícius Junior húzott el a bal szélen, majd a kapu bal oldalába lőtt, 2-1! A Real Madrid tehát nyert, emellett továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Real Madrid – Benfica 2-1 (1-1) – Összesítésben: 3-1
Helyszín: Bernabéu (Madrid); Vezette: Slavko Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Tchouaméni (16.), Vinícius Junior (80.) ill. Rafa Silva (14.)
A visszavágó rájátszásainak végeredményei (kiemelten a továbbjutó csapatok neve):
Kedd:
Atlético Madrid – Club Brugge 4-1
Inter – Bodö/Glimt 1-2
Leverkusen – Olympiakosz 0-0
Newcastle – Qarabag 3-2
Szerda:
Atalanta – Borussia Dortmund 4-1
Juventus – Galatasaray 3-2
PSG – Monaco 2-2
Real Madrid – Benfica 2-1
Borítókép: (Photo by Stefano Guidi/Getty Images)
