Kétgólos hátrányból próbálta meg kiharcolni a továbbjutást az Atalanta együttese a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligája rájátszásában.
Ledolgozta hátrányát az Atalanta
Gyorsan megfelezte a hátrányát az Atalanta együttese, amely már az 5. percben bevette a Dortmund kapuját. Ekkor egy balról érkező beadásnál a védők nem tudtak felszabadítani, Scamacca pedig közelről a hálóba lőtt, 1-0! A félidő közepén még tovább növelhette volna előnyét az olasz csapat, Zalewski bal alsóba tartó lövésénél azonban Kobel mutatott be nagy védést. A 29. percben majdnem egyenlíteni tudott a Borussia, Brandt kísérleténél viszont Carnesecchi hárított bravúrral. A félidő utolsó szakaszára kiegyenlítődött a játék képe, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban le tudta dolgozni a hátrányát az Atalanta, miután Zappacosta megpattanó lövése a hálóban kötött ki, 2-0!
Az utolsó pillanatokban jött a dráma
A második játékrész elején gyorsan szépíthetett volna a Dortmund, Beier közeli lövésénél azonban a kapufa megmentette a hazaiakat, a kipattanó pedig Brandt lábáról a kapu mellé pattant. Két perccel később még komolyabb bajba került a Borussia, de Roon beadása után ugyanis Pasalic fejelt a bal alsó sarokba, 3-0! A folytatásban megvoltak a lehetőségei a szépítésre a Dortmundnak, ami végül a 75. percben össze is jött, miután Adeyemi 14 méterről a jobb sarokba tekert, 3-1! A 82. minutumban Samardzic állíthatta volna vissza a háromgólos különbséget, azonban a közeli lövése centikkel elkerülte a kaput. Már-már úgy nézett ki, hogy hosszabbításra fog sor kerülni, amikor az utolsó pillanatokban Kobel labdaeladása után Bensebaini hozott össze egy büntetőt. A labda mögé Samardzic állt, ő pedig a bal felső sarokba lőtte a labdát, 4-1! Ezzel az Atalanta kiharcolta a továbbjutást a legjobb 16 közé!
Atalanta – Borussia Dortmund 4-1 (2-0) Össz.: 4-3
Helyszín: New Balance Arena Vezette: J. Sanchez
Gólszerzők: Scamacca (5.), Zappacosta (45.), Pasalic (57.), Samardzic (90+8. – büntető) ill. Adeyemi (75.)
Sárga lap: Hien (69.) ill. Bensebaini (13.), Can (53.), Silva (69.)
Kiállítás: -ill. Bensebaini (90+7.)
Atalanta: Carnesecchi – Scalvini (Djimsiti 77.), Hien, Kolasinac (Ahanor 72.) – Zappacosta, de Roon, Pasalic, Bernasconi – Samardzic, Zalewski (Sulemana 85.) – Scamacca (Krstovic 72.) Vezetőedző: Raffaele Palladino
Borussia Dortmund: Kobel – Bensebaini, Anton, Can – Svensson, Nmecha, Bellingham (Adeyemi 70.), Ryerson (Couto 70.) – Brandt (Chukwuemeka 60.), Beier (Silva 60.) – Guirassy Vezetőedző: Niko Kovac
A mérkőzés összefoglalója:
Borítókép: (Photo by Marco Luzzani/Getty Images)
