Mint ismert, a Manchester United együttesét szerződése lejártával elhagyja a nyáron Casemiro. A brazil középpályás után minden arra utaló jel szerint megvan az MU következő távozója is.
Egybehangzó angol és török lapértesülések szerint Altay Bayindir ugyanis mindenben megállapodott már a török Besiktas együttesével. A 27 esztendős kapus hazatérése nem meglepő, hiszen Bayindir abszolút a háttérbe szorult.
A török válogatott kapus André Onana távozásával egy pár meccs erejéig bizalmat kapott, de aztán Senne Lammens magabiztosan teljesítve, átvette tőle a stafétabotot.
Úgy tudni, az MU-nál 2027 nyaráig szerződésben álló Bayindir játékjogáért mintegy 4-5 millió eurót fizethet majd ki a Besiktas. Legalábbis ezt állítja a török Fanatik című lap.
A korábban a Fenerbahce együttesétől az Old Traffordra szerződő hálóőr 2023 nyara óta a manchesteriek játékosa. Sok mindent elmond Bayidir helyzetéről az a megkerülhetetlen tény is, hogy ez idő alatt mindössze 17 meccsen állatott a kapuban.
