Site icon Fociclub

PL: hosszabbított vezetőedzőjével a Brentford! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy új szerződést kötött vezetőedzőjével.

Örömhírt osztott meg szurkolóival közösségi felületein a Brentford együttese, melyben bejelentették, hogy Keith Andrews új szerződést írt alá a csapattal.

A 45 éves szakembert a most futó szezon kezdetén nevezte ki az angol klub, miután Thomas Frank a Tottenhamhez szerződött. Andrews 2024 nyarától dolgozott Frank segítőjeként a csapatnál, és eddig vezetőedzőként is nagyon jól helytállt.

A klubot ugyanis eddig 33 mérkőzésen irányító ír edző 17 győzelmet könyvelhetett el 4 döntetlen és 12 vereség mellett. Ennek köszönhetően a nyáron komoly átalakuláson átmenő keretnek nemhogy a kiesés ellen kell küzdenie, hanem 27 fordulót követően a 7. helyet foglalják el a bajnokságban.

Az edző teljesítményét gyorsan meg is hálálta a vezetőség, Andrews korábbi, 2028 nyaráig szóló szerződését ugyanis egészen 2032 nyaráig meghosszabbították. A hírek szerint a szakember fizetését is jelentősen megemelték az új megállapodásnak köszönhetően.

Borítókép: (Photo by Ryan Pierse/Getty Images)

Exit mobile version