Angol sajtóértesülések szerint lehet már nem Walid Regragui lesz a marokkói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a nyári világbajnokságon.
A The Athletic információi szerint a marokkói válogatott szövetségi kapitánya, Walid Regragui állása komoly veszélybe került mindössze négy hónappal a világbajnokság előtt.
A marokkói labdarúgó-szövetség kedden cáfolta, hogy Regragui távozott volna posztjáról, ugyanakkor több lehetséges jelölttel is tárgyalásokat folytatott, köztük a korábbi barcelonai középpályással, Xavi Hernandez, mivel alternatívákat keres a kispadra. Megállapodás egyelőre nem született a spanyol szakemberrel, és a helyzetét ismerő forrás szerint a 46 éves Xavi inkább a nyári világbajnokság után vállalná el a munkát.
Az 50 éves Regragui a 2022-es katari világbajnokságon történelmi elődöntőig vezette Marokkót – afrikai válogatott korábban soha nem jutott ilyen messzire a tornán –, ugyanakkor nem tudta megnyerni sem a 2023-as, sem a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáját.
Míg 2023-ban Elefántcsontparton a nyolcaddöntőben búcsúzott a csapat, addig idén – házigazdaként – csupán hosszabbítás után elveszített, vitatott döntőben maradt le az első, 1976 óta esedékes sikeréről a szenegáli válogatott ellen.
Marokkó az elmúlt 15 évben jelentős összegeket fektetett a labdarúgásba, ami megnövelte a lehetőségeket és az elvárásokat is az országban. Regragui jövőjét ezért egyre többen megkérdőjelezik, és pragmatikus játékstílusa is kritikák kereszttüzébe került.
Komoly esély van rá, hogy a szövetségi kapitány még az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő világbajnokság előtt távozik. Marokkó egy csoportba került Brazíliával, Skóciával és Haitivel.
Xavi játékosként tíz éve vonult vissza, pályafutása során a Barcelona színeiben négy Bajnokok Ligáját és nyolc spanyol bajnoki címet nyert. A 2010-es világbajnokság győztese edzőként három éven át, 2021 és 2024 között irányította nevelőklubját, azt megelőzően pedig Katarban dolgozott az Al Sadd SC vezetőedzőjeként.
(Borítókép: Photo by Torbjorn Tande/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)
