BL: a Real Madrid klasszisa előre megjósolta a sorsolást!
Mint arról beszámoltunk, péntek délben kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait. Lesz jó pár igazán pikáns találkozó, például rendeznek újra Real Madrid – Manchester City összecsapásokat.
A madridiak háza táján kis túlzással senkit nem lepett meg, hogy a City lett az ellenfél. Thibaut Courtois kapus például már a Benfica elleni továbbjutást követően mintha már tudta volna, hogy az angol csapat lesz az ellenfelük.
„Hogy mit várok a sorsolástól? Szerintem mindenki tudja, hogy a Manchester City ellen kell majd játszanunk. Nincs ebben már semmi meglepetés!” – fogalmazott gúnyosan a belga hálóőr, akinek végül igaza lett.
Egy biztos, ha a két csapat egymás elleni mérlege alapján igazán izgalmas két meccsre van kilátás. Az 5-5 manchesteri és madridi győzelem mellett ugyanis 5 döntetlent játszottak egymással a csapatok.
Érdekesség, hogy a 2021/22-es idény elődöntője óta a Real és a City „menetrendszerűen” találkozik egymással a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában!
A 2022/23-as szezonban szintén az elődöntőben mérkőztek meg; egy évvel később a negyeddöntőben; tavaly pedig a BL rájátszás-szakaszában.